Nyelvtudományi közlemények 95. kötet (1996-1997) - MTA ...

RADIX ÉS AFFIXUM AZ ORIENTÁLIS NYELVEK GRAMMATIKÁIBAN (16-17. SZ.) 91
Az újkor kezdetén, „Amíg egyedül a latin képezte grammatikai stúdium tárgyát,
uralkodó volt az a feltevés" — írja Telegdi Zsigmond —, „hogy a nyelvek
különbözősége a szavak hangzására szorítkozik, fajtáik és ezzel szerkesztésük
szabályai alapjában véve megegyeznek, úgyhogy egyik nyelvről lehetséges szó
szerint fordítani a másikra." Majd folytatja: „A vulgáris nyelvek grammatizálása
során megmutatkozik ennek e feltevésnek a tarthatatlansága, előtűnik, s konkrétan,
a grammatika fogalmaiban megragadhatóvá válik a nyelvtani struktúrák
sokfélesége a maga valóságában" (Telegdi 1990. 5).
Ennek a sokféleségnek, a latintól eltérő grammatikai sajátságoknak leírásához
járult döntően hozzá egy, a klasszikus hagyományoktól gyökeresen eltérő
grammatikai tradíció megjelenése Európában a 16. század elején. Erre a másfajta
gondolkodásra utal Reuchlin már a kezdetekkor, 1506-ban, mikor az első latin
nyelven írt héber nyelvtan (Rudimenta linguae Hebraicaé) bevezetőjében, melyet
zsidó tanítómesterei útmutatásai alapján, a 13. sz-i David Kimchi nyomán
írt, így fogalmaz: „Másfajta bevezetést igényel a héber mint a görög vagy a latin
nyelv, mivel a héberek nyelve azokétól különbözik." 2 Majd a továbbiakban részletesen
és alaposan szól olyan, az európai olvasó számára ismeretlen jelenségekről,
melyek a héber, egy sémi nyelv megértéséhez, az írás olvasásához szükségesek
és megmagyarázzák a nyelv szótárának sajátos felépítését is. így tárgyalja,
egyebek mellett, a.primitivum 'alapszó' és a kétfajta névmás, pronomen
affixum is pronomen separatum 'önálló' és 'kapcsolt névmás' fogalmát is.
Néhány évtizeddel később eltűnik a használatból a Reuchlin által használt
primitivum terminus, helyette a radix 'gyökér', ill. a görög eredetű thema lesz
általánossá. A radix 'gyökér' terminus, a héber grammatikai hagyományban
sores, ill. az annak forrásául szolgáló arab grammatikai irodalomban asl, az alapszó,
mely lehet ige vagy főnév, melyből különböző eljárások segítségével, pl. a
magánhangzók változtatásával, ill. meghatározott mássalhangzók hozzáadásával,
valamennyi levezetett alak előállítható. A sémi nyelveknek ez a tulajdonsága
magyarázza a szótár sajátos, a klasszikus nyelvektől gyökeresen eltérő felépítését.
Ezért tekinthető a szótárnak a megalkotása már önmagában „grammatikai
tettnek", mert megírásának előfeltétele a nyelv struktúrájának felismerése (Kessler
1992. 226). A rendszerező elv ugyanis az alapjelentést hordozó ún. három
radikális kiválasztása, melyre ráépül a derivált alakok lépésről lépésre bővülő
rendszere. 3 A radikális betűk, latinul literae radicales vagy substantiales, az
alapszó mássalhangzói, melyhez járulhatnak képzők és ragok, — az infleksziós
2 'Libuit elementa hebraica in duas parteis dividere. Nam alia vocabimus literas, alia voces.
Literae sunt alphabeti signa. Voces sunt addita puncta. Nec mireris peregrina haec et inaudita.
Oportet enim te in hebraicis aliter institui quem vei in graecis vei in latinis. Quoniam ab illis diversa
est hebraeorum loquela' (Reuchlin 1506. 6).
3 Münster így ír a héber szókincs e sajátos felépítéséről: 'Est enim mirabile dei artificium in
hac lingua, ut ex una voce multa fluant significata' (1537. E2).
Nyelvtudományi Közlemények 95 1996-1997.