Nyelvtudományi közlemények 95. kötet (1996-1997) - MTA ...

154 PÉTER MIHÁLY
szem' jelentésétől a 'rosszul, de nem akarok panaszkodni'-ig sok mindent jelenthet,
többnyire azonban csak egy szemantikailag kiürült udvariassági formula.
A gondolkodás és a nyelvhasználat három fonemének figyelembevétele
lehetőséget nyújt a stílusok adekvátabb osztályozásához, kölcsönviszonyuk jobb
leírásához. A stílusok hagyományos felosztása jórészt a stilárisan jelölt nyelvi
elemek előfordulási valószínűségén alapul és nem veszi figyelembe, hogy a
stíluseszközök és az egyes stílusok között (legalábbis a mai európai sztenderd
nyelvek többségénél) nincs kölcsönösen egyértelmű megfelelés: orvosi műszavakat
nemcsak az orvos használ, hanem a betege is; némely bűnöző nemcsak
érti, hanem nagy biztonsággal idézi is a BTK rá vonatkozó paragrafusait stb.
A kognitív aspektus érvényesítésével fény derülne arra, hogy a tudományos, a
gyakorlati-szakmai (pl. műszaki), valamint a hivatali (jogi, közigazgatási) nyelvhasználat
között nem húzódik olyan éles határvonal, mint ahogyan azt a hagyományos
stílus-osztályozások sugallják. Ugyanakkor mélyebb betekintést nyerhetnénk
egyes ún. hibrid stílusfajták (pl. publicisztika, perbeszéd) természetébe.
Úgy vélem továbbá, hogy a kognitív aspektus figyelembevétele fontos szempontokkal
járulhat hozzá annak a jelenségnek vizsgálatához, amely talán a legnagyobb
kihívást jelenti napjaink nyelvészeti stilisztikája számára: a tömegkommunikáció
nyelvére gondolok, amely elterjedtségét és hatékonyságát tekintve
már-már a nyelvhasználat negyedik fő nemének rangjára emelkedik. A tömegkommunikáció
közegében, állapítja meg Hernádi Miklós szociológus, „túlnyomórészt
a mindennapi tudatnak sajátos, normává emelt minősége nyilvánul
meg", de hozzáteszi, hogy ez egy „másodlagos-mesterséges mindennapiság"
(Hernádi 1973. 76-7). Tegyük hozzá - minthogy itt stilisztikai szempontból
jelentős különbségről van szó -, hogy a mindennapi beszédtől eltérően a tömegkommunikáció
nyelvhasználata általában nem spontán, hanem szerkesztett (vagy
éppen manipulált), továbbá gyakran nem párbeszéd jellegű, nem feltételez közvetlen
visszacsatolást a címzett részéről.
Összefoglalva: a címben feltett kérdésre válaszunk igenlő. A nyelvet működésében,
cselekvésként vizsgáló nyelvészeti pragmatika keretében szükség van
egy olyan tudományágra, amely a nyelvhasználat történetileg és társadalmilag
változó funkcionális varianciáját vizsgálja. Szükség van egy olyan nyelvészeti
stilisztikára, amely a társ- és határtudományokkal, kivált a szövegtannal és a szociolingvisztikával
együttműködve feltárja a mindenkori stiláris konstellációnak
megfelelő szövegfajták és szövegtípusok egymáshoz viszonyított, releváns nyelvi
sajátosságait. Szükség van egy olyan stilisztikára, amely úgyszólván szenzoros
érzékenységgel jelzi a nyelv mindenkori állapotában végbemenő belső mozgásokat,
valamint a nyelvet érő erőteljes külső hatásokat. Végül meggyőződésem,
hogy a mindennapi, a tudományos és a művészi gondolkodás és a nekik megfelelő
nyelvhasználati változatok összefüggésének felderítése igen gyümölcsöző
lehet a stilisztika és általában a nyelvtudomány számára. Ugyanis - ismét Teleg-
Nyelvtudományi Közlemények 95. 1996-1997.