Nyelvtudományi közlemények 95. kötet (1996-1997) - MTA ...

HOZZÁSZÓLÁS 85
állítható tehát, hogy az intézet az általános nyelvészeti kutatásokat, pl. a munkaidő
szempontjából kedvezményezte... Sok mindennel magyarázható, hogy mi
volt az előidézője ennek a helyzetnek, amely voltaképpen egész nyelvtudományunkat
érinti. A részletes analízis helyett csak egy mozzanatra szeretnék utalni:
Laziczius Gyula személyének kikapcsolása a nyelvtudományból föltétlenül hozzájárult
a hazai általános nyelvészet stagnálásához. A vitaindító referátum is említi,
hogy Laziczius „alig 15 év munkájával maradandóan beírta a maga nevét a
nyelvtudomány történetébe, de nem tudta elérni, hogy a hazai nyelvtudomány
befogadja a strukturalizmust"."(60-61)
Nos, ami Lazicziusnak nem sikerült (s ennek sok tárgyi és személyes oka
volt), azt kitartó munkával a megvalósulás útjára segítette Telegdi. A Nyelvtudományi
Intézetben végzett kezdeményező lépései azonban akkor váltak igazán
eredményesekké, amikor a budapesti egyetemen elfoglalhatta Laziczius újraélesztett
tanszékét. Telegdi kiváló tanár volt és jó szervező: lehetősége nyílt arra,
hogy maga köré gyűjtsön több olyan, a nyugati eredményeket ismerő és sikeresen
alkalmazó beosztott tanárt, akiknek a segítségével elméletileg kiválóan képzett
nyelvészek új generációja került ki a keze alól. Ezek ugyan kezdetben afféle
furcsaságnak számítottak a klasszikus nyelvészek táborában, de ez volt az a
kemény mag, amelyből azután lassan-lassan kialakult a magyar nyelvészet új
arculata és főleg a Nyelvtudományi Intézet végleges elkötelezettsége egy új,
külföldön is elismert modern program mellett. Mindez azonban hosszabb időt
követelt: ki kellett „futniuk" bizonyos hagyományos műveknek, egy átmeneti
korszak során egyre több új és fiatal munkatárs került ide, és - ami nagyon
lényeges - az intézet képes volt arra, hogy az egyetemmel közösen (a Soros
Alapítvány támogatásával) létrehozza az elméleti nyelvészeti képzést és tanszéket,
amely az utánpótlás fontos forrása éppen a Telegdi által hangoztatott
szemléletnek megfelelően.
Elhangzott ezen az összejövetelen egy olyan kívánalom is, hogy meg kellene
határozni az általános nyelvészet fogalmát. E nézettel vitázva utaltam arra,
hogy erre nincsen szükség, mert „nálunk egy rossz hagyomány következtében
amúgy is elég élesen elválik az általános nyelvészet a speciális nyelvészetektől,
és kár lenne ezt a hagyományt kodifikálni. A kétfajta nyelvészet közötti különbségtevés
már az egyetemi oktatásban kezdődik: egyetemeink szaknyelvészeti
tanszékein mindig háttérbe szorult az általános nyelvészet... Jó lenne ezen az
állapoton változtatni, hogy a speciális nyelvészetek oktatása is erősebb elméleti
igénnyel folyjék" (61). Majd rámutattam arra, hogy a vidéki egyetemeken nincsen
általános nyelvészeti tanszék s azt javasoltam, hogy ezen az állapoton
néhány elméleti képzettségű szakember alkalmazásával lehetne segíteni, mindaddig,
míg elméleti tanszékek alapítására sor nem kerülhet (62).
Mai szemmel is úgy látom, hogy 1968-ban elmondott véleményem nagy
affinitást mutatott mindazzal, amit Telegdi Zsigmond képviselt, s melyről Kiefer
Nyelvtudományi Közlemények 95. 1996-1997.