Nyelvtudományi közlemények 95. kötet (1996-1997) - MTA ...

212 DÉCSY GYULA
el őket. A finn tanítások iránti lojalitása, remek gyakorlati finn nyelvtudása, s
barátai körében könnyedén megmutatkozó vonzó társasági oldottsága következtében
Lakó volt az egyik legnépszerűbb magyar finnugrista Finnországban.
Sokat is járt Finnországban, a sors kegyeltje volt e tekintetben olyan előnyökkel,
amelyek rajta kívül egyívású magyar finnugrista kortársainak nem adattak meg.
A nagy finnbarát Zsirai például a háborús és háborúközti sanyarú viszonyok között,
élete delén és tudományos pályája csúcsán nem is gondolhatott arra, hogy
hosszabb időt töltsön Finnországban.
Setälä politikai összeköttetéseinek köszönhetően a finnek a húszas-harmincas
években igen sokat tettek a finnugrisztikáért (szervezetten a Finnugor Társaság,
az egyetemi Suomen Suku és a finn akadémia révén), bár nem annyira az összehasonlítás,
mint inkább a kis-nyelvi szöveggyűjtések, s azok hihetetlen akríbiával
véghezvitt publikációja terén. Az akkor szegény Magyarország e vonatkozásban
nagyon elmaradt mögöttük (Pápay osztják publikációi, Beké meg Fuchs
Dávid szövegei jórészt kéziratban maradtak hosszú időre). A húszas-harmincas
években valahogy beleivódott a köztudatba, hogy a fonetikusan lejegyzett kisnyelvi
szöveggyűjtések (főleg a vogul, az osztják, a lapp, a szamojéd) jelentik az
igazi finnugrisztikát. A megelőző szöveggyüjtések (Reguly, Munkácsi, Halász,
de Castrén gyűjtései is) valamiképp leértékelődtek a két háború közti időkben:
Kannisto-Karjalainen-Lehtisalo-Lagercrantz és társaik publikációinak tükrében
kevésbé használhatóaknak kezdtek számítani. Ez lett a sorsa az összehasonlító
finnugor nyelvtanírásnak is: a buzgó finn szöveggyűjtők publikációi azt sugallták,
hogy Budenz s a fiatal Szinnyei rendszerezései nem jók, mert azok megalkotói
nem vehették tekintetbe a szenzációs új vogul-osztják-szamojéd-lapp gyűjtéseket,
amelyekkel - főleg Kannisto, Karjalainen, Lehtisalo, Lagercrantz, Ravila jóvoltából
- a Finnugor Társaság a harmincas-negyvenes években megajándékozta
diszciplínánkat. Éppen ezért figyelemre méltó, hogy az apodiktikus finn „majdújraírj
uk-a-finnugor-összehasonlító-nyelvtant-ha-elkészülünk-a-szövegekiadásokkal"-nézet,
s őszinte finnbarátsága ellenére Lakó végeredményben nem sokat
törődött a finnek szöveggyűjteményeivel, hanem Szinnyei alapján gondosan újra
rendszerezte az összehasonlító nyelvtan legfontosabb részletét: a hangtant már
az ötvenes-hatvanas években (a nyelvtan további részeinek modern leírása Hajdú
Péterre hárult), s megtervezte a finnugrisztika eddig legsikeresebb vállalkozását,
A magyar szókincs finnugor elemeit, amelyből azután - tanítványainak-munkatársainak
az ő elvein nyugvó további munkálkodása révén - az Uralisches Etymlogisches
Wörterbuch kinőtt. Bátorítást adhatott munkájához finn barátja, Erkki
Itkonen is, aki ugyancsak ignorálva a hivatalos finn szövegkiadási prioritásokat,
az ötvenes évek végén egy pompás tanulmányban - igaz, kiadói felkérésre és
nem önszántából - elkészítette a finnugor alapnyelv szerkezeti leírását. (Német
változatát kérésemre Itkonen az Ural-Altaische Jahrbücher 34[1962] kötetében
tette közzé.)
Nyelvtudományi Közlemények 95. 1996-1997.