Nyelvtudományi közlemények 95. kötet (1996-1997) - MTA ...

LAKÓ GYÖRGY ÉS KORA A MAGYAR FINNUGRISZTIKÁBAN 213
Az ötvenes évektől kezdve aztán elérhetővé lettek a kis finnugor népek új
irodalmi nyelvei s azok modern nyelvtani leírásai. Ez hirtelen leértékelte a finn
szövegkiadásokat, amelyeket minden erőt bevetve azzal sürgettek a finn szervezők,
hogy a vogul, osztják, szamojéd nyelvrokonok rövidesen kihalnak, s addig
kell felgyüjteni nyelvjárásaikat, amíg e „kis" népek még megvannak. Időközben
kiderült, hogy a kis népek nem haltak ki, s anyanyelvi filológusaik az oroszosítás
ellenére is precízebb leírásokat adtak e nyelvekről, mint amilyeneket a komplikált
(és nem anyanyelvi gyűjtőktől származó) akríbiás szövegek alapján valaha
is elkészíthettek volna. Csak csodálható, hogy Lakó a sok kritikára alkalmat
adó, számos ellentmondás ellenére is bravúrosan meg tudta őrizni mind finn
barátságát, mind pedig józan ítélőképességét programjai megtervezésében.
Az úgynevezett magyar történelmi sorsfordulók tekintetében Lakónak mindig
nagyobb szerencséje volt, mint amennyit ő maga elismert. Köztudott, hogy
mennyire szeretett panaszkodni még akkor is, ha a kívülállók szerint erre nem
volt oka. Trianon után a magyar tudományos élet anyagiak dolgában a mennyországból
a békaperspektíva szintjére zuhant. Ennek ellenére Lakó kitűnő ösztöndíjakkaljárt
Finnországban (1930-1931) Észtországban (1931-1932), később
magyar lektor lett Stockholmban (1934-1935). Hogy elsőrangú finnugor képesítésével
pár évig Jászapátiban kellett tanítania egy gimnáziumban (1936-1939),
pozitívan is értékelhető, mert hiszen fejleszthette pedagógiai érzékét. A vidéki
kényszerű tanárkodást mindenestre sohasem tudta megbocsátani a nyelvtudomány
akkori korifeusainak (elsősorban Melichnek), mert nézete szerint azok
rosszindulatúan tartották őt távol a budapesti lehetőségektől. A húszas években
tényleg volt egyfajta tekintélyuralmi tendencia a magyar nyelvtudományban,
amelyet érzésem szerint Szinnyei, Melich, s talán Gombocz képviselt. Gombocz
és Szinnyei halála után Melich maradt meg egyeduralkodónak a pesti akadémiai
nyelvtudományi színen egészen 1942-ben történt nyugalomba vonulásáig; talán
ezért lett elsősorban Melich az érzékeny Lakó (főként magánbeszélgetések alkalmával
megnyilvánuló) tudományszervezési kritikájának az állandó célpontja.
A rossz gazdasági viszonyok közt is jól dotált állásokban tevékenykedő pesti
nyelvész professzorok a harmincas években élet s halál urai voltak. Az akadémiai/
egyetemi élet első sorából politikai nézetei miatt eltávolított-távoltartott Simonyit,
Asbóthot és a legtöbb Budenz-tanítványt (Balassát, Munkácsit, illetőleg Bekét,
Fuchsot) követően a jobboldali kurzus idején a Szinnyei-Melich-Gombocz hármas
császárként trónolt mind az akadémián és az egyetemen, mind pedig a kruzsokban.
A híres-nevezetes „Destruktív Nyelvészek Klub"-ja a kruzsokon belül
e tekintélyuralmi rendszer - bár nem antagonisztikus - ellenzékeként jött létre (1.
erre Ural-Altaische Jahrbücher/Ural-Altaic Yearbook-beli cikkemet: 60 (1988):
196-199. Más volt a helyzet a Magyar Nyelvőr érdemdús körével, amelyet nyíltan
diszkrimináltak az akadémiai-egyetemi nyelvész urak; a Nyelvőr tagjai
1950-ig nem is jártak a kruzsokba. A tekintélyelvi tendenciákat elsősorban Szin-
Nyelvtudományi Közlemények 95. 1996-1997.