FOGADVÁNY—FOGALOM FOGAMODIK—FOGANATOS - MEK

1263 HA—HA
HA, (1), időt jelenti ih. B ám. mikor, midőn,
pl. Ha folvettilc it rír, ha letűnik íi rír. Ha otthonn
vagyok, jól énem magáimat. Ha magam vagyok, nem
unatkotom. Ha bort itsom, fejfájátt kapok.
„De ez leány ha szülétek,
Király honn nem letettetek. *
(Katalin verses lég.).
Időt jelent következő öszvetett szókban : né-ha (némely
időben), se-ha, to-ha (se-mikor), minden-ka
(mindenkor) , vala-ha (valamikor) , oly-ha (oly-kor),
most-ha vagy közbesznrattal mott-o-ha (= mostani),
egyéb-ha (= egyéb időben); »' képzővel : né-ha-i, teha-i,
minden-ha-i, vala-ha-i. Ide- tartozik a hái-bdi,
(talaj donkép : ha-i bai) ikerszónak, s hajdan = haidőn
öszvetett szónak első része is.
HA, (2), föltételt jelentő kötszó, plBaorgatda
nem volna, tolvaj tem volna. (Km.). Ha a ,ha' nem
volna, koldút it úr volna. (Km.). Rokonokai tekinthetők
a hellén éár, góth hvan, német wo, leann, wenn,
szanszkrit hadd stb. A régiek névként ragoztak is.
„Havai oldozza fel,' azaz föltételesen. „Havai kell
•zólanunk." (föltétellel). Pázmin. Udvarhelyszékben
néhntt hanem helyett is használjak : nem Péter vót
ha Pál. (Kriza J.).
Össvetételei : habár v. habdíor, hactalc, hahogy,
hanem, hattiníe; aligha, hátha, hogyha, mintha, vajha,
noha.
HA, (3), gömbölyűbb ajakkal: hó, elvont gyök
és gyökelem, több részént önálló, részént elvont gyökök
anyja, melyek általán magasságot, fölemelkedést,
fölkelést, fölszint, héjat, tetőt jelentenek, milyenek :
hág, hám, hány (ige), hár, háj, hályog, háló, hát, hát.
V. ö. H betű és HÓ.
HA, (4), hangosan kifakadó vidám kedélyhang,
még pedig kettőztetve, sőt hármaztatva is : haha,
hahaha.
HA, (6), kérdést jelentő gyökszó, (mely különösen
eléfordúl e szókban: hány, hányad, hányadik),
pl. Tudni kívánod, ha honn lenek-e f „Miképen esmerheti
meg embör azt, ha méltán járul ez szentségnek
vételére." Nádor-codex. „Kérdezvén és mondván
: ha te vagy Krisztus élő Istennek fia." Régi
magyar Passió.
„Gyorsan ötét nevén szólította vala,
Atyja ha honn volna? tőle kérdi vala."
Istvánfi Pál a XVI. századból.
„Kérdeztetek kedég a leváltaktól : ha mikor jő istennek
országa ? (Mttncb. cod.); jelenleg fölcseréltetik
vájjon kérdővel, pl. vájjon mikor jő ittennek or-
•tágat
HA, (6), meglepetést, bámulást, megütközést,
ijedést jelentő indulatszó. Hat miatt Ha! ttörnyütég
l Ha! oda vagyunk t Utólehelettel is : hah!
HA, (1), dunántúli tájszólás szerént ám. hová f
Ha mégyn t Ha telted a könyvemet f De ugyan ha
gondoltz t Mongolul: kha.
HA—HABAHURGYÁLKODÁS 1264
t
HA, (2), elvont gyöke hála szónak, azonos ah
v. áh indulat szóval.
HAB, (1), paszta hang, melyből habog, habatol,
hablikodik, habtol stb. hangutánzók erednek. Vékony
hangon : heb, honnan : hebeg, hebehurgya. (Élőbeszédünkben
a hab név rokonságai nyomdahibából ide
Boroztattak).
HAB, (2), (törökül küp-tík; a szanszkritban és
zendben ap, a perzsában ab v. áv, vizet jelentenek) ;
fn. tt hab-ot. H nélkül van abárol igében \ abda
szó egyik jelentésében, s ablegény öszvetett szóban.
Eredetére nézve a fehéret jelentő hó v. hav szóval is
rokonítható, s a perzsa ab jelentéséhez fényesség,
(nitor, splendor) is tartozik. 1) Ám. a mozgásban levő
víznek hánykódó fölszine, gördülése, egymás fölébe
tódnlása; máskép nagyobb fokozattal: hullám. Merre
tágnak habjai Dunának, Tittának. (Kölcsey). Férfiat
énekelek, ki hadával Volga lüremlS habjait átttegeén.
(Horv. E.). Ah ! mint e hab ily tietve tűnnek Otem napjai.
(Szemere P.). Zúgó, tóduló, ctapkodó, SmlS, partokat
verdetS, hánykódó habok. Habot ver át evetS.
Habokat hajt a* elvitorlátó hajó. CtOlapodnak a habok.
A híd kb'ottlopain megtörnek a habok. 2) Különösen
azon fehéres tajték, mely ás erősen ömlő, csapkodó,
megtörő víztömeget mintegy fodrossá teszi. 8)
Az erős mozgásba hozott, fölhevült, állati testből,
szájból stb. kiömlő nyálkasxertt fehér vagy véres folyás.
A meghajtott paripát kiveri a hab. Letörölni a
lovakról a habot. CtoJt úgy ömlött a hab a náján.
Stája vérhabbal tajtékotik. 4) Átv. ért. némely testeken
, különösen sikárlott kemény fákon, kelméién
látszó tekervényes vonalak, melyek habzó víz gyanánt
tűnnek elé. Innen : habot ruha, telyem, habot autói,
stekrény.
HAB, (1), elvont gyök, melyből hábor,háborít,
háború, háborog stb. származékok erednek. Értelmére
rokon a hab szóval, mennyiben mozgást, tódnlást,
felzavarodást jelent Sőt a régiek, pl. Erdősy, ki a
hangjelek felrakásában hív figyekezett lenni, röviden
használták származékaiban, pl. haborutágoí indyíott
vala. (Erdősy).
HAB, (2), puszta Baranya megyében; helyr.
Háb-on, —rá, —ról.
HAB AGYAG, (hab-agyag) Ősz. fn. Legflnomabbféle
fehér agyag, melyből úgynevezett hab-,
vagy tajtékpipákat készítenek.
HABAHURGYA, (haba-hurgya) ősz. mn. Eredetileg
habóhurgyó igenév az elavult hab(ik), hurgy-
(ik) igéktől. Jelent oly embert, kinek nyelve a szapora
beszéd miatt akadoz, aki habog, hebeg, hobög
és hnrgyog, hurjog, kurjog; máskép hebehurgya v.
húrja. Rokon vele a hetlekotla, (aki hetei, kőtől) és
hiblihabli. Átv. ért szeles, meggondolatlanul hirtelenkedő.
Habahurgya ember. Habahurgya bettéd.
HABAHURGYÁLKODÁS, (haba-hurgyálkcj
dás) ősz. fn. Habogva kiáltozó beszéd; szeleskedés,
hirtelenkedő kapkodás.