FOGADVÁNY—FOGALOM FOGAMODIK—FOGANATOS - MEK

1679 HÓBA—HORDÁR HORDARI—HORDÓ 1680
HÓBA, ikeritve : "here-hóra, 1. HÉBE-HÓBA.
HOBANSZKA, paszta Szepes megyében; helyr.
Horannká-n, —rá, —rŐl.
HOBBOK-CSEBINYE, fala Zemplén megyében
; helyr. Csebinyé-n, —re, —ro7.
HORBOK-KALOC8A, fáin Máramaros megyében;
helyr. Kaloctá-n, —rá, —ról.
HORBOK-RADVÁNY, falu Zemplén megyében;
helyr. Radvány-ba, —bán, —Ml.
HOBCZOG, HOBCZOGÁS, lásd : HORTYOG,
HOBTYOGÁS.
HORD, (hor-d) áth. gyakori, m. hordottam r.
hordtam, (a valóságos kiejtésben a 3 mássalhangzó
torlódása miatt a d nem hallatszik : hortam), hordottál
v. hordtál, hordott, htn. —m v. —ont. Egyike
azon két mássalhangzóval végződő igéknek, melyek
ragozás kőiben segédhangzót vesznek fel, valahányszor
a könnyebb kiejtés úgy kívánja, pl. hord-a-sz,
hord-o-tok, hord-a-nék stb. Hangra és értelemre nézve
rokon vele s latin portó. 1) Tnlajd. ért bizonyos
terhet magán v. magához emelve, felkapva több ízben
visz, elvisz. Gyöke az emelkedést, magasságot
jelentő hó, vagy még közelebb a fáradságot, pihegést,
teher alatti fdvást kifejező hó, e ez értelemben
rokon a hó* és hát igékkel. Perzsául á-vur-den.
Fejen, vállon hordom a terhet. Stekéren ganéjt, földet,
butát hordani. Antalra hordani át étkeket. Pénzt hordani
magával. Erdőre fát, Dunába vitet hordani. A
ttű havat, gatt, nemetet hord a* udvarba. Át árvit
behordja ittappal a földeket. Igekötökkel : aláhord,
általhord, behord, elhord, felhord, hátrahord, kihord,
lehord, meghord, Ottvehord, ráhord, viutahord. Hordd
el a tátorfádat. (Km.). Hordd el a* irhádat. Hordd el
magad, ám. takarodjál. Meghordani ganéjjal a földet.
„Adjon Isten csendes esőt,
Hordja össze mind a kettőt"
Népd.
2) Átv. ért valamit szó által odább terjeszt, tovább
közöl. Hírt hordani. A hallottakat ét látottakat mátok
fülébe hordom. A titkokat kihordani. Régi dolgokat,
eteményeket eléhordani. Valakinek érdemeit vagy hibáit
felhordani, azaz dicséretül vagy szemrehányásai említeni.
3) Visel. Télen guctmdt, nyáron kalapot hordani.
Magyar nadrágot hordani. Hotttu hajat hordani.
Innepélyeken kardot, mentét hordani.
HORDACS, (hor-d-acs) L HORDÓCSKA.
HORDÁL, (hor-d-ál) gyakoritó áth. m. hordáit.
Nógrádi szó. Gyakran vagy egymásután hord; olyan
alkotása, mint jár-ál, hát-ál, dob-ál. Másképen:
hordogal v. hordogat.
HORDÁR, (hor-d-ar) fn. tt. kordár-t, tb. —ok,
harm. szr. —a v. —ja. Teherhordó napszámos. Pettí
hordár, újonnan felállított intézeti szolga az utczákon,
piacsokon, ki szabott díjért, kinek-kinek kivánságíra
egyes vagy egész napi szolgálatra készen áll.
HORDARI, (hor-d-ár-i) mn. tt horddri-t, tb.
Hordárra vonatkozó, azt illető. Hordán egyenruha.
Hordán ttolgálat. Hordán intétet.
HORDÁRKODIK, (hor-d-ár-kod-ik) k. m. Aordárkod-tam,
—tál, —ott. Hordán szolgalatban áll.
HOBDÁBSÁG, (hor-d-ár-ság) fn. tt hordártágöt.
1) Hordán minőség, szolgalat 2) Hordárok
együttvéve.
HORDÁS, tájszó, 1. OBDAS.
HOBDÁS, (hor-d-ás) fn. tt hordárt, tb. —ok,
harm. szr. —a. 1) Cselekvés, midőn valamit hordunk.
Teherhordóiban kifáradni. Fahordát, vühordét,
gabonahordái. S*énahorddi. Hírhordái. Behordó*, kihordát,
elhorddi, lehordd*, felhordát stb. 2) Azon teher
öszvege, melyet öszvehordottak. Éten tténakatal
két napi hordát. V. ö. HORD.
HOBDAT, (1), (hor-d-at) fn.tt hordától. Vitel.
Egy hordát fa.
HOBDAT, (2), (hor-d-at) mivelt m. hordát-tam,
—tál, —ott. Eszközli, meghagyja, rendeli, hogy valamit
hordjanak.
HOBDEBÖ, (hord-erő) ősz. fn. Harm. sz. raggal
: hordereje. Újabb időben alakult és gyorsan elterjedt
szó. Tulajd. ért ám. valamely lőfegyvernek
azon hatálya, melylyel a kilőtt golyót bizonyos távolságig
még mindig sikeresen vinni, hajftni képes.
Átv. ért valamely szellemi vagy erkölcsi erőfeszítésnek,
elhatározásnak bizonyos pontig menff hathatóssága,
munkássága. Éten kimondott elvnek, adott rendeletnek,
diadalnak, törvénynek stb. nagy hordereje
van. Némelyek szerént: hordkor. (Tragweite).
HOBDKÖB, (hord-kőr). Annyi mint horderS,
csakhogy ,hordkőr' már magát a távolságot, ,horderő'
pedig a működést, működési hatályt, súlyt jelenti.
,Hordkör' elemzőleg jobban megfelel a német
/Tragweite' szónak.
HORDÓ, (1), (hor-d-ó) igenév , mely rendaterént
azon tárgy nevével, melyre közvetlenfii vonatkozik,
egy szóvá olvad öszve, pl. fahordó, vükoraó,
teherhordó napszámosok. Átv. Hirhordó, ttókordó ám.
szószátyár. V. ö. HOBD.
HOBDÓ, (2), (hor-d-ó, vagy talán inkább : gord-ó,
ám. gordnló v. gördülő; Thaty Kálmán gyűjteményében
is eléjőn : „Legordulvdn hnlhiak azemembfil
könnyeim", 1666-ból); fn. tt hordó-t, harm. ser.
—-ja v. hordája. Köz ért középen domborodott hengeralakú,
két fenekű, s abroncsokkal kerített edény,
leginkább fadongákból öszveallítva. Borot, teret, vitet,
olajat, ménét, kápotttát hordó, azaz, melyben bort,
sert, vizet stb. hordnak, tartanak. Uborkát, heringet,
triroi hordó. Hordó feneke, ttaja, etapja, oldala. Fatat,
faabronetot hordó. Feltölteni a hordót. Kérni oda
át űréi hordónak. Hordót cimálni, abronetolm. Hordót
hengergeíni, forralni, öblögetni. Unt hordó legjobban
hangtik (km.). Olyan a háta, mnt a hordó.
HOBDÓ, (S), falu Erdélyben, Besztercce vidékében;
helyr. Hordó-n, —rá, —ról.