Közgazdaságtan - MIAU - Szent István Egyetem

Hiba! A hivatkozási forrás nem található.
pontot nevezzük telítettségi pontnak. Ha valaki éhes, és sorban egymás után eszi kedvenc
ételének újabb egységeit - egyéni kapacitásától függően - a harmadik vagy a tizenkettedik
után az újabb egységek, falatok már nem okoznak kellemes megelégedettséget, sőt ha
kényszerből folytatja az evést, ez akár fokozódó kellemetlenséghez is vezet (gondoljunk csak
arra, hogy egy mennyiségen túl akár kínozni is lehet valakit kedvenc ételével vagy italával).
Telítettségi pont egy jószág azon mennyisége, amelynél a fogyasztó összhaszna már nem nő
tovább, sőt a fogyasztás folytatása esetén csökken.
Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy bár ez az elv az áruk és a fogyasztók igen széles körére
igaz, mégsem tekinthetjük minden esetre általánosan igaz törvénynek, mert gondoljunk csak
például az érme- vagy egyéb gyűjtőkre, akik esetében nincs telítettségi pont.
Írjon, vagy legalább gondolatban soroljon fel olyan javakat, amelyeknek a fogyasztása során
az Ön esetében nincs telítettségi pont!
Reméljük, talált ilyeneket, hiszen valószínűleg több van belőlük, mint a telítettségi ponttal
rendelkezőkből.
Ha mégsem, akkor segítünk. Ugye nincs olyan ékszer, divatcikk, lakberendezési tárgy, amely
már negatív élvezetet, fájdalmat okoz.
Az eddigiekből látjuk, hogy egy adott termék egységeinek elfogyasztása során nő a fogyasztó
hasznosságérzete (ha van, akkor a telítettségi pontig). Kérdés az, hogy az egyes
termékegységek elfogyasztása azonos mértékben járul-e hozzá a haszon-növekedéshez? Ha
nagyon éhesek vagyunk, az első, és pl. az ötödik ételegység egyforma vagy eltérő élvezetet
okoz-e elfogyasztása során? Erre a kérdésre csak a határelemzés segítségével adhatunk
választ, amikor is azt vizsgáljuk, hogy mennyivel nő a fogyasztó valamely termék
fogyasztása révén nyert összhaszna, ha egy újabb egységgel növeli ebből a termékből a
fogyasztását. Ezt a pótlólagos hasznosságot nevezzük az adott termék határhasznának.
Az elemzések során kétféle matematikai apparátust használhatunk, az egyik a
differenciaszámítás, amikor feltételezzük, hogy a fogyasztás mindig egy-egy egységgel nő.
Például megeszünk egy hamburgert, majd még egyet, megiszunk egy pohár sört, majd a
következőt stb. A másik módszer a differenciálszámítás, amikor azt feltételezzük, hogy a
fogyasztott javak korlátlanul oszthatóak és a fogyasztás mindig csak egy igen kis egységgel
nő. Úgy fogalmazhatnánk, hogy még egy falat hamburgerrel, még egy korty sörrel növeljük a
fogyasztást. A gyakorlatban általában nem teszünk különbséget, és mindkét változás esetén a
határhaszon fogalmát használjuk. Ez logikus is, hiszen a termékek nem egyformán
oszthatóak. Van amelyik fogyasztása eleve csak egész számú egységgel növelhető pl: CD-ből
csak eggyel vehetünk többet, és nem fogyaszthatunk belőle még egy igen kis egységgel
többet. Grafikus ábrázolás esetén a különbség abban van, hogy egyik esetben a határhasznot
az összhaszon görbe két szomszédos pontját összekötő szelő meredekségével adjuk meg, a
fogyasztott termék végtelen oszthatóságának feltételezése esetén pedig a görbe egy adott
pontjához húzott érintő meredekségével.
A határhaszon az a szám, amely megmutatja, hogyan változik a fogyasztó összhaszna, ha
egyetlen egységgel (egy igen kis egységgel) növeli valamely termék fogyasztását.
☺
Az összefüggést a matematika nyelvén is kifejezhetjük: a határhaszon (MU-Marginal Utility)
nem más, mint az összhaszon függvény (TU-Total Utility) Q szerinti első deriváltja.
ΔTU TU1
− TU0
MU = = lim
ΔQ q1→q0
Q − Q
1
0
77