Zárótanulmány - Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért ...

KÖVETKEZTETÉSEK
Az UNICEF firenzei kutatóközpontjának jelentése szerint 1990 és 2000 között megháromszorozódott
a fogyatékkal élő gyermekek száma Közép- és Kelet-Európa, valamint a FÁK 27 országában, ill. kb.
egymillió gyermek nem jelenik meg a hivatalos fogyatékos statisztikákban. 2002-ben több mint 317
ezer fogyatékos gyermek élt bentlakásos intézményekben a régióban. A felmérés szerint a fogyatékkal
élő gyermekeknek nyújtott támogatások fő fajtái régióban: a különböző címen juttatott nyugdíjak, a
magasabb családi támogatás és az intézetben történő elhelyezés. Az állami szerepvállalás megfelelő
mértékének és minőségének a hiányában, a kezelést és a gondoskodást, valamint a fejlesztést biztosító
alapellátások nélkül, a szülők gyakran vagy a bentlakásos intézményben történő elhelyezést tekintik az
egyetlen járható útnak vagy kénytelenek a sokszor ugyancsak nem megfelelő családi környezetben
lehetőséget biztosítani a fogyatékkal élő családtag számára. A tárgykörre vonatkoztatható statisztikák
szerint a fogyatékos gyermeket nevelő családok általában szegényebbek, mint a többi család. A család
elszegényedése egyszerre lehet oka és következménye a fogyatékosságnak.
Bár lassan, de mégis megfigyelhető a fogyatékkal élőkre vonatkozó jogszabályok, valamint a társadalom
szemlélet-és magatartásmódjának változása a régió országaiban a fogyatékosság problematikájával
kapcsolatban. További intézkedésekre van azonban szükség a fogyatékkal élők jogainak védelmében.
A régió országaiban ti. a fogyatékosságot még mindig elsősorban egészségügyi problémának és
nem szociális-jóléti kérdésnek tekintik. A jelentés megállapítja, hogy jelentős különbségek tapasztalhatók
a régió északi és déli országai, ill. az egyes alrégiók között, továbbá a városokban és a falvakban
biztosított szolgáltatások között. Mind az egészségügyi-, mind pedig a szociális ellátásokból ma hiányoznak
a korszerű felszerelések, a megfelelő képzés és a szükséges anyagi és humán erőforrások.
Ugyancsak problémát jelent, hogy az újszülöttek és a csecsemők rendszeres orvosi vizsgálata ellenére,
gyakran nem diagnosztizálják a fejlődési vagy viselkedési rendellenességeket. Ha azonban egyszer
megállapították a fogyatékosságot, ezt csak ritkán és rendkívül körülményesen módosítják.
Az orvostudomány és a gyógypedagógia ma már van olyan fejlett, hogy speciális gyógymódokkal
segítse a fogyatékkal élő gyermekek fejlődését, ám szinte lehetetlen adatokat találni arról, hogy a
gyógyulási folyamatok milyen eredménnyel zajlanak. Ritkán találkozhatunk azzal, hogy bizonyos
időközönként felülvizsgálnák azokat a gyermekeket, akiknél egyszer már megállapították a fogyatékosságot,
pedig szinte minden esetben van mód a fejlődésre és ez az esetek egy részében meg is valósul.
A bentlakásos intézményekbe kerülés szintén ilyen következményekkel járhat, mivel nagyon nehéz
kivezető utat találni, annak ellenére, hogy valaki segítség mellett képes lenne az önálló életvitelre.
Még mindig szakadék van a pozitív jogi szabályozás és ennek hétköznapi gyakorlatban való megvalósulása
között. Sok helyütt rosszul osztották meg az állam és a helyi önkormányzatok között a felelősséget,
rosszul definiálták a közszféra és a magánszektor szerepét. A jelentés készítői az elmúlt évtized
legpozitívabb fejleményének a szülők és a szolgáltatásokat nyújtók javuló hozzáállását tartják.
Az említett kutatási jelentés fontosabb eredményei és javaslatai a következők voltak a tématerületre
vonatkozóan:
• a családi, rokonsági közösségek, kötelékek támogatása az intézeti elhelyezés szorgalmazásával
szemben: a régió országai számára ajánlott gyakorlat, s egyben jelentős kihívás a fogyatékkal élő
gyermekek családban történő nevelésének, gondozásának elősegítése, bentlakásos intézményben
történő elhelyezésük elkerülése; az ajánlás szerint lehetőleg meg kell könnyíteni a gyermekek intézeti
környezetből a családba vagy rokonsági közösségbe való visszakerülését, amelynek érdekében
biztosítani szükséges a megfelelő jogszabályi és szolgáltatási feltételeket, az ellátások széles,
„gyermek-központú” skáláját, azt, hogy a családok ténylegesen hozzájuthassanak a szolgáltatásokhoz.
• a szülők bevonása a szakpolitikák és ezeken belül az ellátások kialakításába, a döntéshozatalba: a
jelentősebb előrelépések közé sorolható ezen a téren, hogy különböző önsegítő csoportok gyakran