Zárótanulmány - Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért ...

lehetne tenni a gondozott és az állam szükségleteinek is, valamint egyensúlyt és megfelelő életminőséget
teremtene a gondozók életében (Chan és Sigafoos, 2001).
A családsegítő szolgáltatások (legyen az szakember által végzett vagy informális) az ellátó munkáját
segítik a ráfordítások csökkentésével és a gondozás előnyeivel. A családsegítés elsődleges célja, hogy
javítson az ellátók életminőségén, így közvetetten a gondozottén is (Chan & Sigaffos, 2001; Singer, et
al., 2009), hiszen ahogy a gyermek növekszik, és szükségletei változnak, úgy változnak a család igényei
is (MacDonald & Calley, 2007).
Az irodalmi áttekintés három fő területe, amelyeket a következőkben érintünk:
1) munkáltatói előírások, 2) helyettesítő szolgáltatások formái, és 3) piaci viszonyokhoz igazodó szakemberek
által végzett szolgáltatások.
Munkáltatói előírások
A munkáltatók sok szempontból fontos szerepet játszanak a gondozók azon törekvésének sikerességében,
hogy egyensúlyt teremtsenek a gondozási feladatok és a fizetett munka között. Tanulmányok
szerint különböző munkáltatói előírások, mint pl. családi szabadság, rugalmas munkaidő, gyermekfelügyelet
nagymértékben befolyásolják a munkahelyi eredményeket és elkötelezettséget.
A jelenkori demográfiai változások alapján a munkavállalók egyre nagyobb mértékben szembesülnek
beteg vagy fogyatékos családtag ellátásának kihívásaival. Bár a munkahelyi előírások többsége nem
tesz különbséget a gondozással is foglalkozók és egyéb munkaerő között, azok a munkavállalók, akiknek
lehetősége van rugalmas munkaidőben dolgozni, hozzáférnek fizetett és fizetetlen (családi) szabadsághoz,
nagyobb valószínűséggel maradnak állásban (Pavalko & Henderson, 2006). Kormányok
gyakran tesznek lépéseket az iránt, hogy segítsék a gondozók munkában maradását, és támogassák a
munkához való visszatérést a gondozási feladatok megszűnésekor. Bár ezek az intézkedések tükrözik
annak felismerését, hogy a gondozói feladatok korlátozzák a munkába állás lehetőségét, kevésbé
hangsúlyozott céljuk mégis a minél nagyobb mértékű foglalkoztatottság elérése. A munkaerő-piacra
való bevonás néhány esetben anélkül történik, hogy felmérnék van-e erre a gondozónak vagy az ellátott
személynek ténylegesen szüksége. Carmichael, et al. munkájában szintén rávilágít, hogy a családban
élő fogyatékos személyt gondozók jelentőségteljes és fontos munkájának felismerése ellenére még
mindig kevés irányelv és a stratégia létezik helyzetük megkönnyítésére, szükségleteik figyelembe
vételére. A tanulmány arra mutat rá, hogy az ellátók egy része a teljesidős munkavállalás helyett előnyösebbnek
érezné a munkaidő csökkentésének vagy ideiglenes távolmaradás lehetőségének anyagi
támogatását (2008).
Cass (2006) a gondozást vállalók munkaerő-kivonásának veszélyeit tanulmányozta Ausztráliában és
hangsúlyozza, hogy a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyermekek nevelését nem jutalmazzák kellőképpen
bérjuttatással, szabadság lehetőségével, szocializációval (a társadalmi életbe, a munka világába
történő visszailleszkedés támogatásával) vagy elismeréssel. Mindemellett a nevelő kevésbé képes versenybe
szállni azokkal a munkavállalókkal, akik nem szüneteltetik munkájukat (nincsenek gyakran és
tartósan táppénzen, betegszabadságon, fizetés nélküli szabadságon – egyáltalán, a munkájuktól távol)
(Cass, 2006). Véleménye szerint a munkavállalás lehetőségét a jelentkező képességei, munkatapasztalatai,
tanulmányai, lakhelye, kora és gyermekei számának figyelembe vételével kellene megadni
(Gray, Qu, Renda & deVaus, 2003).
Kevés tanulmány foglalkozik azzal, hogy a munkahelyi előírások valóban könnyíthetnének-e a terheken,
és a kutatási eredmények viszonylag kisszámú mintára alapozzák feltevéseiket (Pavalko & Henderson,
2006). Az azonban bizonyos, hogy a munkahelyi előírások változtatása a gondozók támogatása
érdekében elég komplex feladatnak tűnik, mivel felveti annak dilemmáját, hogy ki jogosult támogató
szolgáltatás igénybevételére és milyen feltételek mellett.