Zárótanulmány - Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért ...

Problémaként jelzi, hogy tényleges gyógypedagógus, fejlesztő szakemberek helyett sokszor speciális
képzettség nélküli pedagógusok vannak a pályán, akik nem rendelkeznek a megfelelő szakértelemmel.
Gyakorta képeznek át munkanélkülieket is ápolónak – ez véleménye szerint a lehető legrosszabb megoldás,
hiszen nincs elköteleződésük sem a szakma irányába.
Egyes intézményekben érdek, hogy ne menjen integrált iskolába a gyermek. Nyilvánvaló ok a „fejkvóta”
begyűjtésének kényszerűsége, az intézmény (és a dolgozók) anyagi javainak gyarapítása. A roma
gyermekek esetében sokukat értelmi fogyatékosnak nyilvánítják. Megfelelő jogi és szakmai képviselet
hiányában ha ezek a gyerekek bekerülnek egy ellátó intézménybe, később gyakorlatilag már senkinek
nem érdeke a visszaminősítés, amelyben jelentős szerepet játszik az anyagi haszonszerzés is. Az így
„félreminősített” személyek személyiségi jogaikban korlátozottakká, az ellátó intézményben pedig
ténylegesen leépültté válnak, kiszolgáltatottságuk fokozódik.
A helyzet megoldása nem könnyű. A megkérdezett véleménye szerint nyugati példákat lenne
szerncsés átvenni. Margit ti. járt olyan mozgássérülteket foglalkoztató németországi intézményben,
ahol mérnökök dolgoztak a bentlakók motiválásán. Olyan eszközt készítettek például, amelynek segítségével
a mozgássérült érdekeltté vált, hogy saját maga nyúljon a poharáért, tányérjáért. Más egyszerű,
egyénre szabott kondicionálási láncfolyamatokat is megalkottak a mérnökök, amelyekkel ugyancsak
segítették az önellátást, a mozgássérültek örömtelibb és önállóbb életét.
Margit szerint a következő területeket szükséges fejleszteni:
Személyi segítők oktatása. Probléma, hogy a segítőknek általában nincs gyakorlati képzése, ennek
következtében nem lehet őket „használni”. Általában lenézik az ápoltat. Fontos lenne a „speciális
családsegítő”, aki hasznosítható eljárásokat ad a család kezébe.
A szülőket is képezni kell. Például arra, hogy a gyermeknek merjenek teret adni. (Rendszerint a
gyerekek és a szülők is egyfajta világfájdalmat hordoznak magukban, bűntudatot éreznek sérültségük
miatt.)
Hasznos lenne szülőhálózatot építeni. Jobb informáltsági állapotba hozni az érintetteket.
Szállító szolgálat fejlesztése, ingyenessé tétele.
Átmeneti szállások létesítése. Ezek teljesen hiányoznak, ha pl. meghal az ápoló nagymama, anyuka
stb. nincs hová mennie a mozgássérültnek.
Családi napközik létesítése. A gyermekek nappali felügyelete ugyancsak nem megoldott. A létező
intézményeket szakmailag kiteljesíteni és ellenőrizni kellene.
Fontos továbbá a szülők munkába állásának segítése, képzési támogatással, távmunkahelyek biztosításával.
A mozgássérültek esetében hasznosak lennének a kézműves foglalkozások, a koncertek, színházak
látogatása, pszichológusok igénybe vétele.
Ugyancsak fontos a lakókörnyezet akadálymentesítése. A segédeszközök könnyebb megvásárolhatósága,
de kidolgozása is. Pl. kézhosszabbító, speciális asztal stb. Gyakori probléma, hogy hiába
akar a mozgássérült lakhelyet változtatni, nem tud, mert nem tudja lecserélni a lakását egy ugyancsak
akadálymentesre; az átalakításra nincs pénz – ebben a polgármesteri hivataloknak segíteni
kellene.
Gondolkodásmód-váltásra lenne szükség mind a többségi társadalom-, mind pedig a fogyatékkal
élők részéről. Fontos lenne megtanítani a sérülteket arra, amire ténylegesen képesek, nem túlfélteni
vagy lekezelni őket.
Végezetül álljon itt egy utolsó, pozitív példa. Margitnak köszönhetően 40 mozgássérült kapott munkát
egy helyi nagyvállalatnál. Napi négy órában dolgoznak, idényjellegű munkát végeznek. A már nem
szükséges, papír dokumentációt préselik át olyan gépeken, amelyek azt apró csíkokká/szemétté alakítják.
A munka haszna, hogy bizalmas és egyéb külvilág számára nem publikus információk semmisülnek
meg. A mozgássérültek pedig jövedelemhez jutnak, közösségben vannak, hasznos tagjainak érezhetik
magukat a társadalomnak.