A Nagy Háború anekdotái

157
Öt-hat baka hasalt egymás mellett s merőn né-
zett föl egy hegytetőre.
Kallisch főhadnagy abban a föltevésben, hogy
a legénységnek is tetszik a környék, hozzájuk lépett
s megkérdezte:
— Hogy tetszik a vidék, emberek '?
— Hát elég randa . . .
— Pedig azt hittem, maguk is azt a nagy hegyet
nézik . . .
— Azt nézzük, azt . . . Csak nem tudunk eliga-
zodni rajta, hogyan lehetne megszántani?
(P. Horváth Sándor közlése, Szekszárd,)
146.
1917 március második felében lehetett . . .
Akkoriban én, mint rokkant tartalékos hadnagy
Bécsbe voltam beosztva, a közös hadügyminisztérium
egyik osztályába.
Azon a tavaszelőn, egy szelíd alkonyaton, a
Ringgel párhuzamos egyik mellékutcában igyekeztem
a Kärtnerstrasse felé s a felhőkön találtam elmeren-
geni, amelyek lassan mendegéltek kelet felé. Magyar
ország felé.
De nem merengtem sokáig, mert az oldalt eső
utcából váratlanul csak befordult Frigyes királyi
herceg, tábornagy, az akkori osztrák-magyar ármé
főhadvezetője, csak úgy gyalogosan s jobbkezében
a marsallbottal. Vele volt egyik leánya is.