A Nagy Háború anekdotái

111
már, hogy valamelyik Buda-környéki faluba való
volt, mindennel inkább rendelkezett, csak emberi:
ábrázattal nem. Tudniillik a két arca helyén, meg a
feje felületén nem kevesebb, mint huszonhét szablya-
vágás nyomát lehetett megolvasni.
Mert nagy dolgokat cselekedett az öreg lovas:
ezt már nem lehetett letagadni!
Egy esztendővel előbb ugyanis, a nagy kárpáti
harcok idején, vállalkozott reá, hogy egy osztag hu-
szárral átvágtatván a szemközt elnyúló orosz harc-
vonalon, átszáguld Galícia egy részén, belovagol a
körülzárt Przemysl-be, ott leadja jelentését s annak
rendje szerint visszajön. Valóban úgy lett! Prze-
myslbe be is lopódzott, ahogy azonban visszafelé igye-
kezett volna, belebotlott abba a kétezrednyi orosz
lovasba, amely halálra kereste őket akkorára. Hej,
volt ott szablyacsapkodás és szablyazengés! . . . Hu-
szonhét helyen kaszabolták meg az öreget, de mégis
átvágta magát a kétezrednyi ellenséges lovason, át
a kárpáti orosz fronton s pillanattal később már a
mi kárpáti lövészárkainkon ugratott keresztül.
Visszajött egyszóval s egyetlen huszárja sem
hiányzott.
Annyit mondtam neki:
— Nagy kavarodás lehetett az, öreg!
— Igenis kérem, csúnyán megcsépeltük egy-
mást — válaszolta kellő tisztelettel.
(Komáromi János közlése, Budapest.)