A Nagy Háború anekdotái

87
a pergő talián beszédre. Még a pipája is kialudt azon-
közben. De csak nem szólt vissza egy árva szót sem.
Mikor aztán a falusiak megnyaggatták az öreget,
hogy vigye dűlőre a sok szóbeszédet, ingerülten for-
dult el s foghegyről vetette oda:
— Fene esne a dogotokba! . . . Iszen értem én
minden szavukat, csak visszabeszélni nem tudok
nekik!
S ugyanakkor eldohogott a veterán, hogy a gá-
dor árnyékában tovább elmélkedjék a világ folyásá-
ról. Merthogy más üdők járnak mostanában, mint
ötven-hatvan esztendőknek előtte.
(Udvary János közlése, Budapest.)
82.
1915 május 17-én megsebesültem Galíciában,
az Osztrov mellett lefolyt ütközetben. Sztary-Szam-
borba vittek kocsival. Mivel zsúfolva volt valamennyi
kórház, tábori ágyra fektetve letettek a gyalog-
járóra s ott aztán várni kezdtem, amíg történik
valami.
A tavaszi fuvalom enyhén borzolgatta a Kár-
pátokban megnőtt bozontos szakállamat, éppen olyan
enyhén, akárcsak az út közepén csoportot vert
sztary-szambori zsidókét. Az egyik pájeszos szom-
széd el is küldte hozzám kisfiát, aki fölémhajolva
azt kérdezte:
— Herr! Wie heissen Sie?