A Nagy Háború anekdotái

66
61.
A „Nagy riport — húsz év után” című háborús
visszaemlékezéseimben szóvátettem már, itt azonban
részletesebben szeretném elmondani azt a találko-
zást, mely a nagy háború kitörése után először ment
végbe néhai Kádár Lehel író és hírlapíró-társam s
régi barátom közt és közöttem.
1914 december legeleje volt s a bécsi Rudolphiner-
hausban feküdtem élet-halál közt. A három felől
ágyúzott Krakkóból vittek oda, félig eszméletlenül,
mivel hihetetlen vért vesztettem a maszkovi szán-
táson.
Kádár Lehel pajtás a Budapesti Hírlap belső-
munkatársa volt azon a feledhetetlen telelőn, magam
szintén. G volt az első futár a szerkesztőségből, akit
Csajthay Ferenc szerkesztőm vagy ezer cigarettával
megrakva indított hozzám útnak azzal az tizenettel,
hogy szeretettel gondolnak rám egytől-egyig idehaza.
Lehel pajtás belépett tehát kórházi szobámba,
de én csak akkor vettem észre, mikor a cigarettás-
skatulyákkal együtt az ágyam szélén ült már. Olyan
félálomfélében hallottam, amint odaszólt felém:
— No, ifjú titán, hát hogy vagyunk?
— Nagyon gyengén — feleltem halálos szomo-
rúsággal.
Lehel pajtás tovább faggatott, minden megin-
dultság nélkül:
— Hány rohamban voltál, slapajkám?