A Nagy Háború anekdotái

26
nappal ezelőtt kétszázezer oroszt fullasztott be a
mazuri ingoványokba. A győzelem hordereje egyelőre
kiszámíthatatlan . . .”
Nem folytathatta azonban, mert ennél a pont-
nál olyan düh rohanta meg, hogy torkába fulladt a
hang. Végre mégis erőt vett magán s ordítozni kezdett:
— Győzni? Csak a németek tudnak! . . . Ellen-
séget ingoványba fullasztani? Csak a németek tud-
nak! . . .
Csaknem robbant a méregtől, amint végigpillan-
tott a holtrafáradt, rá sem hederítő, éhes és rongyos
századon:
— De ilyen összetételű hadsereggel, hol az ura-
lomra hivatott német népelemen kívül még tizen-
három nemzetiségű akad? Uram Istenem, mit
kezdjen az ember ennyi néptörzzsel? Győzni?
Frászt!
Úgy üvöltött, mint a tébolyult s szablyát rántva,
kardlapozni kezdte a császárvadászokat, amiért nem
adóztak neki különösebb figyelemmel:
— Csorda! Csor-daa-aaa! S ilyen teheneket ve-
zessek én elhatározó rohamra?
Hát nem vitt rohamra. Mert a jágerek, akik
iszonyú csatákon megtizedelve, éhesen és álmosan
nem sokat törődtek a kinyalt ifjú kapitány tombola-
sával, harmadnapra újra csatába bocsátkoztak.
Valahol Ravaruszka fölött. A kapitány pedig bete-
get jelentett.
Nem is láttuk többé.
(Komáromi János közlése, Budapest,)