A Nagy Háború anekdotái

125
szőrös nagyítású távcsöveinket, ingujjra vetkezve.
nem éppen „harcszerű” viselkedésünkkel meg is
bosszantottuk egyik idősebb százados-bajtársunkat,
aki megmondta nekünk reggel még, hogy ezzel a
magatartásunkkal még az oláh tüzérből is kicsalunk
néhány ágyúgolyót.
Neki lett igaza!
S minél jobban lett igaza, annál jobban hara-
gudott s a végén vissza kellett mennünk néhány
lépést, egy mélyen bevágott útba.
S ebben a kényszerű szünetben oláh hadifoglyo-
kat hoztak arrafelé. Lehettek úgy százan. Százado-
sunk még mindig ingerülten, németül szidta az olá-
hokat, miközben libasorban vonultak el mellettünk
a bocskorosok. Épp abban a pillanatban kiáltotta
oda az ijedt mócoknak:
— Kellett ez néktek Ί
Abban a pillanatban ért elénk egy vörös szakállú
oláh harcos. Elénk ért, kifordított tenyérrel mutatott
felénk s oldaltej tett fejjel és éneklő hangon annyit
mondott a századosunknak:
— Hat man uns geefragt?
118.
(F. M. közlése, Budapest,)
Szekula Jenő író s a háborúban hadnagy. A
Belgrádi Hirek című katonai lapnál dolgozott. Ennek
német nyelvű kiadása a Belgrader Nachrichten volt,