A Nagy Háború anekdotái
A Nagy Háború anekdotái
A Nagy Háború anekdotái
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
211<br />
után az volt a szokása, hogy tisztelgő látogatást tett<br />
a haza nevezetes embereinél, mélységes hódolattal<br />
emelvén meg előttük a kalapját. Dani bácsi így ne-<br />
vezte őket: „honunk nagyjai”.<br />
Így történt, hogy egyízben meglátogatta Görgey<br />
Artúrt.<br />
Öreg ember volt már ekkor ez a sziklából fara-<br />
gott hadvezető. Szívesen fogadta Dani bácsit, aki<br />
annak rendje szerint bemutatkozott mindenekelőtt.<br />
Görgey azonban kissé nagyothalló volt s ezért a be-<br />
mutatkozás után tenyerét a fülkagylójához emelvén,<br />
azt kérdezte:<br />
— Hová is való, tisztelt uram!<br />
— Sárospatakra, tábornok úr — válaszolt Kun<br />
Dániel.<br />
— Görgey eltűnődött maga elé:<br />
— Lakik ott herceg . . .<br />
— Windischgrätz herceg, tábornok úr — sietett<br />
a válasszal Dani bácsi.<br />
Görgey kettőt szippantott a szivarján s így foly-<br />
tatta:<br />
— Amikor még huszárfőhadnagy voltam a csá-<br />
szári hadseregben, nagy hadgyakorlatra vonultunk<br />
föl Csehországba. Az északi támadó hadseregnek<br />
Windischgrätz herceg volt a vezére s engem melléje<br />
osztottak be azzal a paranccsal, hogy a megfelelő<br />
helyen s a megfelelő időben gondoskodjam a részére<br />
váltott lovakról. Miután pontos időben mindig ott<br />
voltam a lovakkal a pontos helyen, harmadnapon<br />
így szólt hozzám őexcellenciája: „Főhadnagy úr, hon-
Change language