A Nagy Háború anekdotái

68
san megsebesült. Mint a tiroli vadászezred önkéntese
három teljes hónapig küzdött Komáromi János az
északi harctéren, kivévén busás részét a hadjárat
veszedelmeiből, harcaiból és szenvedéseiből. Nemrég
megjelent lapunkban gyönyörű tárcája, melyet a
lövészárokban írt, bizonyára élénk emlékezetében
van a közönségnek, mert általános feltűnést keltett.
Azért hissszük, hogy most, amikor megsebesült, a
közönség is szívesen olvassa ezt a rövid levelet.
November 26.
Ezelőtt három nappal egy véres szuronyroham-
ban három géppuskagolyót kaptam a lábamba.
Egyet a balfelső lábszáramba, egyet a jobbfelső s
egyet a jobb-bokám fölé. Ezek közül az első és a
harmadik súlyos csonttörés. Azt hiszem, a ballábamra
mindig bicegni fogok. Egyelőre nem tudom magam
megmozdítani sem, a lábom dagadt. Szerencsére há-
rom aranyos lengyel médike forgolódik körülöttem.
Honvédeink általában rettentő rohamokat csinálnak:
nyomjuk is visszafelé a sokszoros muszka csordát.
Ügy látszik, sok vért veszítettem, mert közben muszka
fogságba jutottam, de aztán jöttek a honvédek s
megszabadítottak . . .
Reméljük, hogy Komáromi János barátunk ha-
marosan kiheveri a súlyos sebeket s ismét szolgálni
fogja hazáját fegyverrel s az irodalmat tollal . . .”
Eddig a Budapesti Hírlap régi-régi napihíre,
amelyre egyetlenegy megjegyzésem van. Az ellensé-
get én csordának soha-soha nem mondhattam, azt
tehát csak itthon írhatták bele. Az ellenséget én már