A Nagy Háború anekdotái

48
A Magyar Hwlap amaz emlékezetes kiszakított
lapján egy nyalka huszárverset olvastam akkor.
Vértessy Gyula írta, így kezdődött:
A Visztula s a Dnyeszter mentén
Vér csorog a huszármentén . . .
A verset valószínűen augusztusban írta még
néhai barátunk, mert akkor kalandoztak lovasaink
ama szürke folyótól északra, messze Oroszországban.
Ebben az időben, mire nyomdafestéket látott a hetyke
költemény, mi már a Szán mögött próbáltuk a ka-
tonaszerencsét, huszárjaink pedig titokban készü-
lődtek Limanova alá, melynek puszta nevére ma is
eláll bennünk a lélekzet.
(Komáromi János közlése, Budapest.)
45.
1914 október közepe körül Lanszut táján teke-
regtünk a világban. Fiatal tisztek és önkéntesek so-
kat filozofálgattunk akkoriban, mivel ez volt egyet-
len altatószerünk az elmúlás gondolata ellen.
Egyszer megszólalt Rednik Lajos zászlós pajtá-
sunk, aki két hét múlva, éjfél után esett el a niszkói
utcai harcban. Pontosan: november l-re virradóra.
Megszólalt és azt mondta:
— Gyerekek, én ismerem azt a verset, melyben
benne van a világ minden bölcsesége . . .