A Nagy Háború anekdotái

117
Tompos Sándor egykori kemény csatár így fejezi
be levelét:
„Magamról is kellene írni... Hiába volt minden
mer ma csupa koldus dologképtelen ember vagyok.
Vagyonom nincs és nem kapok Egy filért segicséget
se a sok harcolásér ...”
(Komáromi János közlése, Budapest,)
111.
Orenburgból Kurgánba vittek bennünket az oro-
szok s ott a rendőrség szomszédságában lévő ,,női
teaház” nevű hodályban helyeztek el. A rendőrségi
börtönök ablakai a mi udvarunkra nyíltak, a kerí-
tésen át a város piacára lehetett látni.
A frontra induló egyik zászlóaljat búcsúztatták
s a tömegben egy hörcsögképű embert láttam. Azt
mondtam a társaimnak:
— Fogadni mernék, hogy ez se muszka!
A hörcsögember suttyomban kacsintott felém
egyet. Mert meghallotta a magyar szót. Apró makra-
pipa volt a szája szögletében . . . Hozzámlopózott
óvatosan s annyit súgott a fülembe:
— Hamarosan itt lesünk . . .
Néhány nap múlva megtudtunk mindent: az
ablakok vasrácsai mögül cigányos magyar beszédet
hallottunk. Egyik társunk: Simonovics. kijátszva az
őrt, oda is szólt nekik:
— Adjak-e reszelőt?