A Nagy Háború anekdotái

139
Vitéz Lengyel József azt mondja, hogy ez talán
legszebb verse a világháborús költészetnek. A vers
csakugyan szép, de a leghangulatosabb költemény
ama régi napokból mégis csak a Gyóni Gézáé. Ez a
vers megrendít egyszerűségével és szívfacsaró haza-
vágyakozásával, íme:
Lángoló vörösben
Lengyel hegyek orma,
Látlak-e még egyszer
Szülőfalum tornya?
Kinyílik-e még rám
Egy kis ablak szárnya,
Meglátom-é magam
Egy szelíd szempárba,?
Hát nem jött haza többet, szegény.
(Komáromi János közlése, Budapest.)
130.
1916 júliusa volt: forró nyárközép. Bruszilov
muszka lovasgenerális ötödik hete zúdítgatta elle-
nünk tébolyító rohamait. Úgy látszott néha: vége
mindennek.
Brody már elesett, a balszárnyat is visszaszo-
rította a hömpölygő orosz áradat, csak a derék so-
mogyi 44-esek tartották még a frontot Cholodziani
Nordnál, ellenére a hétszeres csoportokban meg-