A Nagy Háború anekdotái

61
főorvos úr (mármint magam) siessen a messzetekvő
plébániára, a kegyelmes úrhoz.
Hogy mint bukdácsoltam és ténferegtem el az
emeletes plébániáig a zuhogó ágyútűzben, elmondani
egész fejezet volna szükséges. Ahogy végül beállí-
tottam a szivarfüsttől sűrű plébánialak ebédlőjébe,
Apor őexcellenciája példátlan nyugalommal ennyit
mondott:
— Csak azért hívattalak, doktor úr, hogy kon-
statáld a halál beálltát!
Tudniillik valami vén csues múlt ki. Nyilván az
ijedtségtől.
(Templomos-Temjei Ferenc közlése, Szombathely.)
56.
1914 november második felében Krakkó fölött,
de már az akkori Orosz-Lengyelországban szorong-
tunk a lövészárokban. Hideget és éhséget úgy igye-
keztünk felejtetni magunkkal, hogy különböző talá-
lós-kérdéseket adtunk föl egymásnak.
Azt kérdezi egyszer az egyik zászlós:
— Fiúk, tudjátok-e, mi a neve Németországban
a tisztiszolgának?
Mivel senkisem tudta, megmondta ott helyben:
— Stiefelwichse. Azaz: fénymáz.
Valaki megjegyezte erre:
— Osztrák földön pedig Pfeifendeckel, vagyis:
pipakupak.