A Nagy Háború anekdotái
A Nagy Háború anekdotái
A Nagy Háború anekdotái
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
28<br />
Csak így lehetett némi reményünk reá, hogy elvihet-<br />
jük az irhánkat.<br />
Igen ám, de kelet felé ott volt a kerítés, előtte<br />
pedig árok. Erős és fordított akadály. A sárga teli-<br />
vér kancának, amelyet én lovagoltam s mely a jói-<br />
ugró vadászlovak közé tartozott, nem volt probléma<br />
ez az akadály . . . De a huszárok! Bizony azok kö-<br />
zött rossz-ugró lova volt a legtöbbnek . . .<br />
Nem volt azonban hosszú idő a tűnődözésre s<br />
ezért tele torokkal kiáltottam oda a huszároknak:<br />
— Gyerünk, fiúk!<br />
Sárgám könnyen vitte az akadályt. Amikor<br />
túl voltam már, visszarántottam a kantárszárat s<br />
megálltam, várva, amíg átkerül valamennyi huszá-<br />
rom. Fülünk körül pedig dongtak aközben az ellen-<br />
séges golyók, akár a darazsak. Néhány másodpercen<br />
belül valamennyi huszárom odaát volt lovastul, sok<br />
huszárnál nem a legfölemelőbb látvány. Egyesek in-<br />
kább csak átbukdácsoltak a korláton. Utolsónak<br />
maradt Balázs István közhuszár, de ő is csak át-<br />
ugratott nehezen ,,Német” nevű lován.<br />
Hanem akkor megengedtem a kantárszárat,<br />
mert mindenfelől kézifegyverrel és géppuskával<br />
árasztottak el.<br />
— Gyerünk, fiúk!<br />
Pillanatok alatt messze vágtatok már a lovas-<br />
járőr előtt. Visszanézek a nyeregben s mit látok?<br />
Az egész „társaság” szorosan a nyomomban . . . Ha-<br />
nem láttam egyebet is … Láttam, hogy Balázs<br />
István közhuszár akkor ugrat át másodszor is az
Change language