A Nagy Háború anekdotái

93
semmi világítást, tehát zseblámpát, gyufát használni
nem szabad, dohányozni legkevésbbé. Ε szigorú ren-
delkezés ellenőrzésére bennünket, a zászlóaljnál szol-
gálatot teljesítő öt csendőrt egyénileg tett felelőssé.
Így kerültem ki én a 7-ik és 8-ik század bal-
szárnyára felvigyázó-csendőrnek.
Az indulásra kitűzött időben menetkészen állt
a zászlóalj, lélekzetfojtó csöndben lesve a vezényszót
az indulásra. Magam is türelmetlenül jártam föl és
alá a koromsötétben, amikor . . .
Amikor elállt a szívverésem!
Észrevettem ugyanis, hogy időközben kivált
valaki a sorból s nyugodtan cigarettázott oldalvást.
Vérbefult szemmel ugrottam feléje:
— Ki mer itt cigarettázni?
De mert senki sem válaszolt, szuronyommal a
megátalkodott alak felé döftem a sötétben.
Hanem meglepetés ért . . .
Szuronyom ugyanis egy fatönkön koppant meg
s ugyanabban a pillanatban egy szentjános-bogárka
röppent fel az orrom előtt.
(Olvashatatlan aláírás, Párád.)
88.
Az 1915-ös nyárelőn, mint lábbadozó önkéntes-
alvadász fölkerestem Veres Pálné-utcai lakásán Sághy
Gyula egyetemi professzort, az ifjúság kedves „Sághy
papá”-ját, akinek 1910 őszétől 1911 őszéig magán-