A Nagy Háború anekdotái

90
El is indult a két század a Potier főhadnagy meg
a magam vezetése alatt. Koromsötét volt a világ,
sehol fényjel, sehol égő tűzhely, az ablakok sátorla-
pokkal voltak letakarva, hogy ellenséges repülők ne
tudjanak tájékozódni. Körülbelül egy óráig ténfereg-
tünk a mocsár szélén, de ellenséges katonát sehol
sem találtunk. Hanem . . .
Hanem ugyanakkor csodák-csodájára fényjeleket
láttunk a falu felől abba az irányba, merre az ellen-
séges frontnak kellett rejtőznie valahol. . .
— Orosz kémek a hátunk megett — mondogat-
ták a katonák ingerülten.
S úgy is volt! A fényjelek nem álltak meg, hanem
szüntelenül jeleztek rövid és hosszú jelzéseikkel,
Morse-jelek voltak! Miután ezt határozottan meg-
állapítottuk, egy szakasz embert küldtünk ki a fény-
forrás irányába, hogy füleljék le a kémeket . . . Szo-
rongó figyelés közben elmúlt vagy tíz perc s akkor
váratlanul kialudt a fény és nem lobbant fel többé.
Újabb tíz perc múlva visszajöttek a kiküldött katonák
s elmondták, hogy saját ezredtörzsünk szálláshelyén
lobogott a tűz a tűzhelyen s a tűz előtt sürgő-forgó
katonák okozták a Morse-jeleket. . .
Mit tehettünk volna? Szívtunk egyet a fogun-
kon s hallgattunk. Tehát olyan éjszakán, amikor
szigorúan tilos volt a legkisebb fény is, épp ezred-
törzsünk helyén lobogtak vígan a lángok . . .
(Vitéz Lenky Jenő közlése, Sopron,)