A Nagy Háború anekdotái
A Nagy Háború anekdotái
A Nagy Háború anekdotái
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
162<br />
a feleségével, Zita királynéval. Velük ment Tisza<br />
István gróf is, akinek ez volt utolsó miniszterelnöki<br />
szereplése, mert egy-két nappal reá már menesztette<br />
űfelsége.<br />
Ekkoriban történt, hogy a király a város egyik<br />
pontján, ahol sok szegény ember várt reá, megállít-<br />
tatta kocsiját s egy még ma is élő egyszerű embert<br />
szólított meg, névszerint Lehotay János szőlősgazdát.<br />
— Magát is nagy kár érte, barátom?<br />
Lehotay János, miközben ujjai közt forgatta<br />
kalapját, így válaszolt:<br />
— Bizony, bizony, tekintetes Uram.<br />
(Komáromi János közlése, Budapest.)<br />
151.<br />
Szibériai hadifogságom alatt, már a háború vége<br />
felé, a verehniudinszki Juchvidov-féle sörgyár egyik<br />
apró munkás-szobájában laktam két önkéntestársam-<br />
mal. Mindahárman betegek voltunk. Ketten súlyos<br />
maláriában feküdtünk, S. Dezső barátom azonban<br />
fenntjárt.<br />
Egyik napon egy borzas szakállú, toprongyos<br />
alak köszön be s valami kis alamizsnát kért orosz<br />
nyelven. Nem valami türelmes hangulatban voltunk,<br />
így hát S. Dezső barátom kereken kiutasította a roma<br />
külsejű alakot. Ránéztem a barátomra;<br />
— Ugyan már, adjunk valamit a boldogtalan-<br />
nak, hiszen úgyis elromlik a megmaradt étel!
Change language