JHF 8. kötet - Jó Ha Figyelünk

Obi, azaz Obersovszky Péter új, „Haverok” címû könyvében –
mindenkinek nagy szeretettel ajánlom figyelmébe – betekintést enged
abba a világba, ahol az egykori KISZ-es generációt kiképezték a
hatalomváltásra és a network, a hálózat felépítésére.
Úgy tûnik – legalábbis a dolgok jelen állása szerint –, hogy a múlt immáron
végérvényesen visszatért. A még éhesebb, még vadabb ifjúkommunisták,
akik mára már, levetve régi kígyóbõrüket, gátlástalan
vadkapitalistákká vedlettek, letehetetlen koloncként tovább akarják
cipeltetni velünk a múltunkat, pedig attól már mihamarabb meg kellene
szabadulnunk, ha másért nem, hát azért, mert nem eukonform. Az
egykori államszocializmust privatizált formájában, az ugyancsak a kevés
kiváltságos meggazdagodását szolgáló magánszocializmus formájában
zúdítják ránk.
A posztkommunista utódlás generációváltása oly jól sikerült,
hogy az ifjú titánok – ti tán tudjátok mire használni õket? – még a
vén rókákat is pillanatok alatt a partvonalon túlra küldték, parkoló-pályára
állították õket. Mindeközben uralmuk immáron teljessé
válni látszik.
De talán egy halvány reménysugár mégis csak látszik a szocialista
arisztokrácia által vérvörös fellegekbe borított magyar hon búskomor
egének reményvesztett horizontján – ha szabad ezzel a csodás
képzavarral kifejeznem magamat. Ez a reménysugár pedig nem más
– talán elsõre kicsit furcsán hangzik –, mint maga a mûminiszterelnök
– ahogyan Szamóca (Eperjes Károly színmûvész) oly találóan
elnevezte – Ferenc testvér.
Annak idején az elsõ strómannak, Megyónak, azért kellett mennie,
mert önjáróvá vált. Olyan gazdasági dolgokba ártotta magát,
nem fedezett tovább bizonyos ügyeket, amiket korábban még igen,
melyek miatt további tartása már gazdaságtalanná vált a láthatatlan
háttérhatalom számára, ezért mennie kellett. A szálak igazi kézbentartói,
a valódi dirigálók, azaz az agresszív törpeminoritás ki is rúgta
úgy, hogy a lába sem érte a földet.
101