JHF 8. kötet - Jó Ha Figyelünk

A magyar vállalkozókat – NEM KAMATMENTES
HITELEKKEL, HANEM VISSZA NEM TÉRÍTENDÕ ÁLLAMI
TÁMOGATÁSOKKAL! – fel kell tõkésíteni, hogy a piaci versenyben
valódi szereplõkként vehessenek részt. Több pénzt kell hagyni a magyar
lakosságnál is, hogy megtakarításokat tudjanak eszközölni, és
hogy megnövekedett fogyasztásukkal is elõsegítsék a magyar gazdaság
élénkülését. Hiába állít elõ javakat a magyar gazdaság, ha azt a lakosság,
szegénysége révén nem tudja megvásárolni, elfogyasztani.
A jelenlegi kormánykoalíció egyfajta önzõ állambácsi szerepkörében
tetszelegve elképesztõ mennyiségû jogcímen elképesztõ mennyiségû
lóvét szed be tõlünk, amit aztán elképesztõ hatékonysággal szór szét
Frutti helyett, miközben az életszínvonal helyett csak az adósságunk
növekszik. Van erre logikus magyarázat? Ebben a rendszerben példának
okáért az önkormányzatok nem tartoznak a csókosok közé, ennek
lassan már katasztrofális következményeire egyre több polgármester
hívja fel a figyelmet, immáron párthovatartozás nélkül.
A különbözõ politikai pártok szemléletmódjaiban fellelhetõ különbözõségeket
legközérthetõbben talán Cséfalvay Zoltán, a nemzeti
konzultációs rendezvénysorozat fõ hallja kendje fogalmazta meg:
„A konzervatívok a munkában hisznek, a neoliberálisok a pénzben,
a szocialisták meg abban, hogy mások pénze egy elképzelt igazságosság
szerint osztogatható.”
De jól példázzák a szemléletmódbeli különbséget a nemzeti konzultáció
után megrendezésre kerülõ országépítõ találkozókon elhangzó javaslatok
is.
A Széchenyi Terv újbóli bevezetésére most ne is vesztegessük a drága
idõt, ez alap, gondolom ezzel mindenki tisztában volt. Álljon itt egy
másik példa az önzés és az önzetlenség közötti különbség érzékeltetésére,
mely talán elsõ ránézésre csökkenti az állam bevételeit, de összhatásában
valószínûleg mégis csak kedvezõ eredményre vezet majd. Ez a ja-
64