JHF 8. kötet - Jó Ha Figyelünk

gazdaságilag pedig teljesen a non-profitabilitásra törekvõ (emlékezz
a meggymagosra!) államszocializmus proletárdiktatúra képében.
Ahogyan azt Bódi Lajos, mûvésznevén Tüdõ, az erõcsávó mondaná:
„Árnyalatnyi különbség, nincs jelentõsége”.
A magánszocializmust több tízmilliós luxusverdák hátsó ülésérõl
menedzselõ limuzinszocialisták és elmaradhatatlan oldalnehezékük,
a számára csak térképként funkcionáló táj fölébe helikopteren szálló,
pumaugrató, tõkét eredeti módszerekkel felhalmozó, egykoron az
állampárti csöcsökön csüngõ mai vadkapitalisták tökéletesen tisztában
vannak azzal, ha – politikai értelemben – levadásszák, ahogyan
manapság szoktak fogalmazni – az ellenzék vezérét, szétszalad a nyáj.
Szokatlan nekik az, nem tudják, de nem is akarják megérteni,
vagy felfogni, mit jelent az, ha valakit megbecsülnek, tisztelnek, ne
adj’ Isten szeretnek (!) az emberek.
Tömegesen mennek el azokra a gyûlésekre, ahol az illetõ beszédet
mond és megtapsolják. És ami a lényeg! Nem azért mennek ki ezekre
a tömegrendezvényekre, mint annak idején az átkosban, mert ki
kellett menni, különben felírtak, hogy nem voltál ott, másnap aztán
megnézhetted magad, mert kérdõre vontak, hogy az elvtárs (vagy az
elvtársnõ) miért nem volt ott. Nem. Ezek az emberek önként mennek
– igen, ráadásul ilyen nagy számban – ezekre a rendezvényekre,
nem kell õket kihajtani.
És nem azért tapsolnak, mint annak idején – ahogyan azt az édesanyám
mesélte – a Rákosi-érában, amikor ott álltak mögöttük a figyelõk,
hogy tapsolnak-e vagy nem, mert ha nem, akkor bevittek
vagy jött érted a fekete autó. Nem. Ezek az emberek önként tapsolnak
ezeken a rendezvényeken és önként lobogtatják a nemzeti színû
zászlók erdejét egy olyan országban, ahol még ma is atrocitások érhetnek,
amikor végigmész az utcán egy magyar zászlóval.
Persze, azok, akiknek buszokon kell odaszállítani a nagy nehezen
összefogdosott aktivistákat, és akik elõtt fizetett statisztéria lobogtatja
az IGEN… feliratú táblákat, azok ezt sosem fogják megérteni,
138