JHF 8. kötet - Jó Ha Figyelünk

lomban, hazánk újkori demokráciájának történetében õk lesznek
az elsõk, akik maradhatnak.
„Ez sok. Ez sok, mert reménytelen!” – idézem vissza emlékezetembe
ismét Perczel Tamás tanár úrnak a 2002-es választások
eredményét kommentáló szavait. Vajon mit mondana most a
szakember, ha még élne? Amikor ahelyett, hogy valahol 3–5%
körül tanyáznának, fej-fej mellett haladnak a már nem annyira
fiatal demokratákkal?
Négy-öt évtizednyi konspirációs múltat, a földalatti mozgalmakban
gyökerezõ és az illegalitás évei alatt megedzõdött munkásmozgalmi
tapasztalatokat nem lehet csak úgy sitty sutty félresöpörni.
Az „oszd meg és uralkodj” jól ismert elvét továbbfejlesztve,
a posztkommunisták áttérni látszanak a Magyar Néphadsereg
berkeiben rendszeresített ún. „magasabb harci biztosítású
egységek” metodikájának a megvalósítására, melynek lényege,
hogy az efféle titulussal bíró egységek, ilyenek például a harckocsi
dandárok, kijár a minden oldalú biztosítás. Na, mármost a mi
derék posztkommunistáink is igyekeznek minden oldalról bebiztosítani
magukat, egy helyett immáron két szatellit párttal próbálják
körülvenni magukat.
Az elgondolás alapjában véve nem rossz, és nem is lenne gond
a kivitelezéssel, ha nem éppen maga a beszari mûminiszterelnök
lenne az, aki hajlamossá válva arra, hogy idõnek elõtte önjáróvá
válva, összedöntse a gondosan felépített látszatvalóságot. Hiába
nó, hangulati embereknél gyakran megesik az ilyesmi.
Idézzük csak fel, mit írt az Indexen az egyik bennfentesnek
tûnõ szocialista kampánystáb tag: Kérem a tisztelt Olvasót, hogy
az itt leírtakat fenntartásokkal kezeljék! Emlékezzenek 2002-re,
amikor az a mendemonda járta, hogy szegény Kovács a Köztársaság
téri székház folyosóin járkál üvöltve, hogy miért verte meg a
sors egy olyan tehetségtelen barommal, mint Megyó, akivel tuti,
hogy el fogják veszíteni a választásokat! Oszt mégis megnyerték.
134