JHF 8. kötet - Jó Ha Figyelünk

fõtanácsadói minõségben dolgozó irodalmár a távozását firtató kérdésünkre
csupán annyit közölt, hogy belefáradt.
Tavaly augusztusban még Takáts mutatta be a Város határok nélkül
címû, gyõztesnek bizonyult pécsi pályázati anyag könyv megjelenését,
és a tevékenysége elismeréseként idén március 15-én Magyar
Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet kapta.”
Azt hiszem egy kultúrával foglalkozó ember életében talán egyszer,
maximum kétszer adódik ilyen lehetõség. És ha figyelmesen olvasták
a híradás szövegét, Takáts úr nem azt közölte, hogy elfáradt,
hanem azt, hogy belefáradt. De vajon mibe fáradt bele? Hogy nem a
dolog szakmai részébe, az egészen bizonyos. Mindenesetre ez is beszédes,
sok mindent elárul a Mediterrán Moszkvában uralkodó
állapotokról.
A magam részérõl – látva a polgármester úr eddigi tevékenységét
– kizártnak tartom, hogy Toller László valaha is valamikor is tett
volna valamit önzetlenül. Fõleg ezért a városért nem. Persze ez az én
magánvéleményem. Lehet egyetérteni vagy nem egyetérteni vele.
Véleményem szerint az Európa Kulturális Fõvárosa címû projektért
az egyik legtöbbet tevõ ember épp most hagyta ott az egészet. Egy
dolog felépíteni valamit, egy másik, egy egészen másik dolog pedig a
hasznot lefölözni mások munkájából. Újra hangsúlyozom, ez az én
magánvéleményem. Lehet egyetérteni vagy nem egyetérteni vele.
Magam is többször leírtam e helyt is, hogy a kommunizmus utolsó
déli fellegvárának számító város gyakorlatilag a jelenlegi polgármester
hitbizományának tekinthetõ, s õ úgy is tekint rá, Pécs a kézileg
vezérelt település minta példája.
Járja mifelénk egy mondás, ami úgy szól, „halottakról vagy jót,
vagy semmit. A polgármester úr azonban még él, legalábbis amikor
ezt a cikket írom, még itt van közöttünk. Arra kérek minden pécsit,
minden tükét (tõsgyökeres pécsi lakos, régebben, akinek szõlõje is
246