JHF 8. kötet - Jó Ha Figyelünk

Ha Csipolla az angol humor abszurd bajnokainál még nem is, a
köztársaság elsõ emberénél viszont sikeresen kiverte a biztosítékot.
Francisco, a magánszocializmus médiavirtuskodásaitól és a hatalom
mámorától megrészegült pökhendien arrogáns és pofátlanul bunkó
módon agresszív mûminiszterelnök újabban leginkább egy elszabadult
hajóágyúra hajaz. Puffogtat össze meg vissza, miközben
kontrollálatlan tobzódásai közepette végzetesen letarol mindent.
Nagy ívben tesz a köztársasági elnökre, amikor az szóvá meri tenni,
hogy a Kádár-rendszer szimbolikus alakjait tán mégsem kéne már
a módszerváltás után másfél évtizeddel kitüntetésben részesíteni.
Mire aszongya ez a Batiz gyerek, hogy „Kossuth-díjat az idén is
csak olyanok kapnak, akiket életmûvük erre érdemessé tesz.”
És tényleg! Milyen igaz!
Tüntessük mán ki ezt a szegény, szerencsétlen Mosonyi Emil mérnök
eftársat – mer’ jó eftárs ám õ –, amiért megtervezte nekünk a
dunai vízlépcsõt. Végül is, nélküle nagy valószínûség szerint el sem
indult volna, vagy csak jóval késõbb indul be a gengszterváltás, hiszen
emlékezzünk csak vissza, a „Dunaszaurusz” kapcsán kezdtek
mozgolódni a civilek, onnan nõtte ki magát a módszerváltás.
Köszönjük neked Mosonyi eftárs, vazzeg!
Marjai József egykori miniszterelnök-helyettes eftársról meg teljesen
elfeledkeztünk az elmúlt tizenvalahány esztendõben. Nem is értem,
hogy történhetett ez meg, miért nem kapott már elõbb Kossuth-díjat?
Az a minimum, hogy az Egy Párt gondoskodik a jó
eftársairól. Asszem ennél több idõt meg energiát ne is pazaroljunk
Marjai eftársra, elégedjünk meg annyival, hogy õ is jó eftárs, neki is
jár az elismerés, akárcsak Gálvölgyi mûvész eftársnak, meg Kocsi
Ilona újságírónõ eftársnõnek, vazzeg.
Fekete János pedig, az MNB egykori fõ hallja kendje, aki múlhatatlan
érdemeket szerzett hazánk eladósításában, hátha van valaki,
aki aztán igazán megérdemli a Kossuth-díjat, akkor az õ. Akárcsak
Marjai eftársnál, Fekete János esetében sem értem, hogy a rossebbe
95