JHF 8. kötet - Jó Ha Figyelünk

állampolgárnak reagálás címszó alatt már csak egy halovány anyázásra
futja a türelmébõl, a megértésébõl. A tolerancia fájdalomküszöbét egy
lazán könnyed lépéssel abszolválja, ha szabad egyik képzavaromat a
másikba ölteni. És akkor jöjjön az idézet a nagyembertõl, amely szintén
a bolgárkertészek legutóbbi összeröffenésén hangzott el:
„Az a lényeg, hogy gyermekeink, unokáink egyszer majd azt mondhassák,
hogy a rendszerváltás után 16 esztendõvel jöttek olyan tevékeny
emberek baloldalról, és a szabaddemokratáktól, akik nem a
múlton búsongtak, nem az ország évszázadok alatt szerzett sebeirõl
elmélkedtek, hanem elõre indultak. Megértették, hogy nincs út
visszafelé, hogy annak, aki menekül garantált a veresége. Megértették,
hogy elõre lépni csak közös erõfeszítéssel lehet. Megértették,
hogy a gyõzelem nem a világnak, hanem önmagunknak fontos, és
ugyan együttmûködünk más országokkal, de emellett versengünk is
velük.”
Na itt álljunk meg egy polgári szóra Istenben szeretett felebarátim!
Nekem ezzel a résszel több bajom is van.
Ad 1.: Ebbõl elegem van egyszer, s mindenkorra! Én most akarok
– nem szeretnék!, eleget kínlódtunk már ahhoz, hogy azt mondhassuk,
hogy – MOST AKARUNK jól élni! Elég volt a hitegetésekbõl,
elég volt a majd a fiainknak, majd az unokáinknak jobb lesz szövegbõl!
Ha nekünk nem lesz jó, nekik sem lesz az. Ugyan mibõl is lenne?
A felhalmozott semmibõl? Amikor a lakosságnak egy tekintélyes része
nem képes tartalékot képezni, ugyan vajon mibõl lesz jobb majd
az utánunk következõ nemzedékeknek?
Ad 2.: Nincs út visszafelé. Nem érdekes, hogy mi volt, most csak az a
fontos, hogy újult erõvel tekintsünk egy szebb, jobb és napfényesebb
jövõ felé, elvtársak! Az állampárti idõk iránti nosztalgiázás közepette
ugyan kit érdekel, hogy az államhatalom még ma is tele van az egykori
diktatúra klientúrájának embereivel és azok ideológiai örököseivel? Ez
212