JHF 8. kötet - Jó Ha Figyelünk

meg éppen a szakaszgyõzelem után, az új etap rajtja elõtt fogy ki a szufla.
Addig nincs baj, amíg színes lufikat kell eregetni, addig minden
rendben megy, amíg az Elnök emberei kedélyesen kvaterkáznak a luxus-limuzinok
hátsó ülésein – ókor-ókor gumicsizmában, mert alkalomadtán
öt percre meg kell állni (a fotósok kedvéért) valamelyik árvízi
töltésen és a bulvárlapok kedvéért arrébb kell rakni két homokzsákot.
A baj ott kezdõdik, amikor – szokás szerint – túlnyerik magukat. Indul
a Horn Gyula-díjas Horn Gyula idejébõl már jól ismert – akkor hosszú
hónapokig tartó – központilag levezényelt kormányzati tökölõdés. Pedig
a választási kampányban aszonták, azér’ köll rájuk voksóni, mer’
hogy õk lendületbõ’ kormányoznak majd tovább.
Ja. Pont úgy, mint a Trabant negyedikben. Szabadonfutó.
Mi meg földön.
Csak úgy mellesleg említem meg, hogy a kétütemûeket ma már
sehol sem látják szívesen. Fõként akkor nem, ha az ütemek közül
nekünk folyton csak a szívás jut.
Isten áldja Magyarországot!
A szocialista nagyváros öntudatos polgára
Ui.: A lapzárta után érkezett az infó, hogy milyen szívélyes szavakkal köszöntötte
Vitéz László az õt kifütyülõ tömeget a kosárlabdás lányok Széchenyi
téren rendezett ünnepségén.
Tizedik alkalommal nyerte el a Pécsi MiZO nõ kosárlabda csapata a
bajnokságot. Az immáron hagyományosnak mondható ünnepségre sûrû
füttykoncert és anyázások közepette Vitéz László is odatolta a képét,
ahogy szokta. Ottan találta azt mondani – ha a hagyomány állításának
hinni szabad némileg kapatosan -, az õtet kifütyülõ tömegnek, hogy
aszongya: „az a város élhetõ város, ahol a szellemi toprongynak a lakossághoz
viszonyított aránya 10% alatt marad.” Csak éppen azt nem tette
hozzá, hogy a Fidesz meg bekaphatja.
Csak azt nem értem, ha ennyire, és ennyien utálják, ki és fõként miért
szavaz rá újra meg újra? Önök értik ezt?
200