JHF 8. kötet - Jó Ha Figyelünk

öntve ezzel a tûzre, mely az iránta táplált gyûlöletbõl táplálkozik. Itt
az új hivatkozási alap, hogy az ölebmédia csahos kitartottjai tovább
püfölhessék az immáron nyolc esztendeje az univerzális pofozó-bábú
szerepére kárhoztatott pártelnököt.
A Magyarország legszerényebb emberének kikiáltott televíziós újságíró,
aki még saját palackozású borának címkéjére is ráteteti a
fényképét – innen a kitüntetõ cím! – önkéntes mérvadóként hétrõl-hétre
közli velünk az elvárásait a szerinte kívánatos konzervatív
média ismérveirõl.
Másik tanult kollégája – szintén az ideológiai lövészárok túloldaláról
– eközben nyílt levélben fordul a kedves hatalomhoz. Az idõsödõ
zsurnaliszta mesterien nyal be – tegyük hozzá mindjárt: egészen
csontig, úgy, ahogy az kell –, a szocializációt sem õ, sem a reggeli bulvármûsorban
nyeglén elkvaterkázó kollégája sem tudná (de lehet,
hogy nem is akarná) letagadni.
A harmadik õskövületre, aki a gengszterváltás viharfellegeinek elvonulását
követõen – miután látta, hogy mindenféle következmény és
karcolás nélkül megúszta a bársonyos puhaságú átmenetet – legalább
olyan szélsebesen pakolta ki bõröndjét, ahogyan azt tette a becsomagolásnál
(óh magasságos Imre Kertész, hol vagy most?), szóval a drága
Aczél Acsádira most ne is pazaroljuk a drága idõt és energiát.
Térjünk még vissza néhány gondolat erejéig ehhez a pimasz ellenzéki
fõ hallja kendhez, aki, ahogyan az a démonokhoz már csak hivatalból
is illik, megint kihúzta a gyufát a hatalomnál, és szolgalelkû lakájainál.
Az elvtársak kiakadtak, mint a sezlonyrugó, amikor ez a Viktor
gyerek a Mein Kampf-ból idézett.
Csak úgy halkan és közbevetõlegesen, ahogy szoktam, jegyezném
meg, hogy példának okáért a nagy büdös Amerikai Egyesült Államokban
némely felsõoktatási intézményben egyetemi fakultásként lehet
felvenni az elõbbiekben említett mûvet elemzési és egyéb más célzattal.
Muszáj ide idéznem egyedi stílusú cimborám ezen információk halla-
216