A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

formájában, ma még nem számolható fel. Az egyszeri segélyek legfeljebb egy villanyszámlahátralék
kifizetését, vagy éppen az aznapi vacsorát jelentik, de hosszútávon nem hoznak
javulást. A cigányság szociális problémáinak megoldását nem választhatjuk el a szegénység
problémájának felszámolásától. A szociálpolitikában nem érvényesülhet a pozitív
diszkrimináció. Véleményünk szerint az önerőből behozhatatlan hátrányok csökkentésére
szánt, államilag garantált szociálpolitikai kedvezmények feltételeit kizárólag szociális szempontok
alapján szabad meghatározni. „Ne azért kapjon valaki szociális juttatást, mert egy
kisebbséghez tartozik, hanem azért, mert körülményei ezt szükségessé teszik. Ne azért
részesüljön valaki átképzésben, mert cigány, hanem azért, mert a tartós munkanélküliség
lealacsonyító, elfogadhatatlan állapot. Viszont gondoskodni kell arról, hogy mindenki
megkapja azt, ami a feltételek teljesülése esetén neki jár, hogy senkit ne érjen hátrányos
megkülönböztetés csak azért, mert egy kisebbséghez tartozik. ... Mindez nem zárja ki, hogy a
kisebbség tagjai, vagy a kisebbséggel szolidáris erők az önszerveződés, az egyéni és csoportos
kezdeményezés lehetőségeit kihasználva olyan szolgáltatásokat szervezzenek, amelyek
kifejezetten a kisebbségnek szólnak” (idézet Havas Gábortól).
Ilyen kezdeményezések és szerveződések már ma is léteznek a magyar társadalomban. Ezek
egy része karitatív szervezet. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a „voluntary
sector” világrészeket behálózó karitatív tevékenységének Magyarországon vannak hagyományai.
Ezek felelevenítése, társadalmi megbecsülése és elismerése a leszakadt csoportok
életkörülményeinek javulásán túl a társadalmi szolidaritást is növeli. A non-profit vállalkozási
szféra elismerésével, működésének lehetővé tételévei az állami szociálpolitika válláról
jelentős terhek esnének le.
Ami egyszer el lett rontva, méghozzá ilyen végletesen és végzetesen, azt nagyon nehéz rendbe
hozni. A cigányság problémáinak ügye össztársadalmi, ebből következőn megoldása is csak
ezen a szinten mehet végbe. S bár a szavak jócskán elkoptak, talán itt még érvényesek lehetnek:
összefogással cigányok és nem cigányok között, türelemmel és mélységes toleranciával.
Mit tehet a kulturális antropológia tudománya
Eddig történeti, politikai, szociológiai és szociális szempontból közelítettem meg a kérdést.
Ennek elsődleges oka volt, hogy a kérdés a gyakorlati teendők megvalósításának szintjén nem
volt másként tárgyalható. Az elvégzendő s a dolgozatban felsorolt feladatok jellege ugyanis
ezeknek a megközelítéseknek ad prioritást.
A problémák megoldásának módja, mikéntje és minősége azonban feltétlenül szükségessé
teszi, hogy a „kivitelezés” antropológiailag megalapozott legyen. Kutatták már a cigányság
történelmét, a cigány holocaustot, a magyar-cigány együttélés jelenségeit, a cigánykérdés
kialakulásának társadalmi-politikai vonatkozásait, a cigányközösségek nyelvi hagyományait,
népzenéjét, folklórját, iskoláztatási és szociális gondjait, de a cigányról, mint emberről aligalig
tudunk valamit. Nem ismerjük vágyait, álmait, gyerekeinek jövőjéről szóló elképzeléseit.
A cigányokról kialakított ismeretek felszínesek, s a cigánykép kívülről diktált, hatalmi és
többségi szempontú közhelyek alapján alakult ki. Elég itt talán csak utalni a cigányüldözésekre,
a cigányról alkotott eredendően negatív társadalmi megítélésre, az előítéletekre,
a „cigánymentes övezetre” és hasonló jelenségekre.
Az eddigi kutatások a kutatók szemszögéből vizsgálták a cigányságot, előre megfogalmazták
kutatásuk konkrét tárgyát (népzene, tánc, nyelvi jelenségek, stb.) és csupán a választott témára
koncentráltak, ily módon kiemelve a kutatás tárgyát az élet természetes és valódi közegéből.
A cigányság életmódjának kutatásával eddig Magyarországon csupán Kemény István
foglalkozott az 1970-es évek elején, de mivel ő a cigánykérdést a szegénység kérdésével
azonosította, ha tágan is, de határt szabott a kutatandó kérdéseknek.
14