A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

felségem négy évig. A házunkat elvették. Mikor visszajöttünk, annyink volt, amit rajtunk volt.
Beletelt egy időbe, amíg ezt itt megvásároltam” – emlékszik vissza egy házaspár.
„Az apám internálva, anyámat velünk együtt elvitték. Szerencsére csak Szekszárdig, ott a
négy gyerekre való tekintettel visszaengedtek bennünket. Gyalog jöttünk haza Gyönkig. De itt
nem maradt akkor már senki. A házunkba már nem mehettünk be. Anyámmal kimentünk G.
H. tanyájára, odamentünk dolgozni” – emlékszik vissza egy akkor 10 év körüli férfi.
„Öt éves lehettem, amikor jött egy néni. Idegen volt és én eleinte nagyon féltem tőle. Ő volt
az anyám. Egy éves voltam, amikor elvitték. Az apán pedig elesett valahol. Nehéz idők
voltak, de túléltük valahogy – mesélte egy második generációba tartozó asszony.
A visszaemlékezések szerint „450 fő került a donyecki szénbányákba. A dombasszi 1026-os
lágerben csak a magyarok közül 600 maradt ott. Gyönkről az asszonyok, lányok 20, a férfiak
30 százaléka ott halt meg. Keresztet állítottunk oda, ahonnan elhurcoltak bennünket. Az
emlékműre is felkerültek a nevek. A negyedik oszlopra a zsidókat is felírták.”
Egy ma 64 éves asszony mesélte a következőket: „Az apán nem jött haza Oroszországból. A
nagyanyám egyfolytában agitálta az anyámat, hogy menjen hozzá egy telepes magyarhoz,
hogy ne vegyenek el tőlünk semmit. A nevelőapám 10 évvel volt fiatalabb az anyámnál. De
legalább nekünk nyugtunk lett.”
Helyi svábok szerint a háború előtt 3300 körüli volt a falu lélekszáma. A kitelepítési listára
annak ellenére, hogy a Volksbund tagok nagy többsége már 1944-ben a német csapatokkal
visszavonulva elhagyta a falut, 1947-ben a becslések szerint több mint ezer főtt vettek fel, és
vittek el Németországba 1948-ig. Mivel pontos adatok nem állnak rendelkezésre, csak
becslésekre lehet hagyatkozni, amelyek között volt olyan is, amely azt állította, hogy a falu
német lakosságának 30 százalékát telepítették ki, de 70 százalékról is szó esett. Ki-ki a saját
környezetéből elhurcoltak szerint állapította meg a mértéket. Állítólag a kitelepítés már 1944
decemberében elkezdődött és 1945. január 2-án Bonyhádról indult az első transzport. 164
Abban sincs egyetértés, hogy több evangélikust, vagy több reformátust vittek el. Egy
interjúalanyom szerint kitelepítésre több evangélikus került, mert az evangélikus svábok
gazdagabbak voltak a reformátusoknál. Abban viszont egyetértés van, hogy „a Volksbund
érzelműeket, akik még maradtak, a német érzelműeket, a tehetőseket, a gazdagokat, akiknek
földje, vagyona volt, mind bevitték Bonyhádra, onnan pedig tovább. De sok szegényt is
elvittek, a szegény házakból is.”
„Azt mesélte nagyapám – emlékszik vissza egy harmadik generációs lány – hogy úgy volt,
hogy mindenkit áttelepítenek, senki sem maradhat. Először jöttek azok, akik a Volksbundba
tartoztak, aztán a német anyanyelvűek. Mindegy volt, hogy minek vallották magukat. Még
azokat is elvitték, akik magyarosítottak.”
A kitelepítés még el sem kezdődött, amikor a magyarok már 1945-ben nekiláttak a
házfoglalásoknak. Ezzel kezdetét vette a falu hagyományos etnikai és vallási arányainak,
illetve szerkezetének átrajzolódása, a számos különböző településről érkezettek keveredése.
Az amúgy is százados konfliktusokkal terhelt településen még inkább kiéleződtek az
ellentétek.
Először a környékből érkeztek nincstelen magyarok Tolnanémediből, Tamásiból,
Pincehelyről, Miszláról, Belecskáról, és Magyarkesziből. Az orosházi telepesek 1946-ban
költöztek be Gyönkre. A kitelepítettek helyére az ország legkülönbözőbb településeiről, pl.
Salgótarjánból, Békéscsabáról, Kistormásról, Szolnokról, Makóról, majd a Felvidékről
164 Elképzelhető, hogy ezt a volksbundosok menekülésével tévesztik össze.
223