A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

Nem kerülhetjük meg a kérdést: Mire nézve tipikus egy tárgy, és miért az A tárgyakat mi
eszközként fogjuk fel, az ember és életmódja jeleiként. A látogató, miután megállapította,
igen, ez tipikus, szintén felteszi a kérdést, miért tipikus ez vagy az a tárgy erre, vagy arra az
emberre Nagy általánosságban természetesen rögtön igen egyszerű magyarázatot talál: ezek,
vagy azok az emberek azért viselkednek másként, azért mások, mert egy másik népcsoporthoz,
valláshoz, vagy felekezethez tartoznak, más földrajzi körülmények között élnek,
mások a gazdasági viszonyaik, más etnikai csoporthoz tartoznak, stb.” – írja Theo Gantner a
kiállítás ismertetőjében. Ezek a magyarázatok természetesen – bár gyors segítséget nyújtanak
a tájékozódásban, nem állják meg a helyüket a tudományban.
Gantner kifejti, hogy a tipikus problematikájával szorosan összefügg a néprajz mint tudomány
kérdése. A problémák már a nép fogalmának meghatározásával kezdődnek. (A latinban nyolcféle
elnevezés van a népre.) A nép fogalmának azonosítása a nemzettel, mint kulturális
homogenitással nem mindig szerencsés, mivel a nemzeti előítéletek sokkal régebbiek, mint a
19. században létrejött nemzetállamok. A „Tipikus”-t megcélzó kiállítás előfeltétele, hogy a
nemzeti különbözőségek a tárgyakban egyáltalán megjelenjenek. A kiállítás tárgyai a 19. és
20. századból valók, és az amúgy teljesen veszélytelen tipikus tulajdonságokat összefüggésbe
kell hozni a nemzetállamok kialakulásakor jelentkező nemzeti identitástudattal. Itt újabb
kérdés vetődik fel Gantner szerint. Vajon ezek a tárgyak valóban a nemzetté válás
folyamatában váltak tipikussá mint a helyi, regionális és nemzeti identitás jelei Ki választotta
ezeket ki Miért éppen ezeket fogadták el. Voltak-e olyan tárgyak, amelyeket nemzeti
szimbólumoknak neveztek ki, de nem arattak elismerést. Ezek a kérdések azért hangzanak
újszerűen, mivel ezek eddig csupán az államilag fölülről elrendelt nemzeti szimbólumokra
zászló, címer, himnusz, stb. – vonatkoztak, nem pedig a hétköznapi tárgyakra.
Ha a hétköznapi tárgyakat fejlődési rendbe egymás mellé rakjuk attól függetlenül, hogy
Európa mely részéről származnak, azt vesszük észre, szinte nem különböznek egymástól, és
nem, vagy alig-alig mutatnak fel „nemzeti” jellegzetességeket. A hétköznapi háztartási,
földművelési, állattartásban használt eszközkészlet, valamint a hétköznapi ruházkodás,
lakberendezés, az ételek, italok elkészítése ugyanolyan módon fejlődött. Mik akkor azok a
tárgyak, vagy tárgycsoportok tehát, amelyeken kimutathatók a sajátos, egyedi, egy-egy csoportra
jellemző jegyek Hoffmann-Krayer a népművészet alkotásait sorolta ide, festményeket,
faragásokat, hímzéseket, az agyagművesség termékeit.
A fogalmi tisztázás érdekében a tárgyakat el kell különítenünk és meg kell különböztetnünk
egymástól. Meg kell különböztetnünk a kb. 1750 és 1850 között készült – a nép által készített,
saját magánfelhasználásra szánt tárgyakat azoktól az egyébként elméletileg meghatározott –
népművészeti tárgyaktól, amelyeket később mint a nemzeti identitás hordozóit definiálták
azok a kultúrpolitikusok, akik ezáltal próbálták nemzetük kulturális homogenitását bizonyítani.
Kelet-Európa államai ma sem mentesek ilyen és hasonló törekvésektől, míg Európa más
részein a népművészet alatt egyre inkább egyrészt a lokális identitás képviseletét, illetve
valamiféle nemzetek feletti identitás keresését és megalkotását értik.
Szót kell még ejtenünk a népművészet piacáról, a szuvenírkereskedelemről is, amelynek során
óriási szériákban készülnek az „eredeti” hímzések, szőttesek, kancsók és tányérok. A
folyamat nem új, már a 19. században felfedezhetjük jeleit. A felvevőpiac azonban nemcsak a
turistákra terjed ki. A harmincas évektől kezdődően a városi lakosság is szívesen vásárolj a
„tradicionális,” „eredeti”, „ősi” stb. motívumokkal díszített, „nemzeti azonosságtudatot” hordozó,
a „nemzeti egységet” megjelenítő karikás ostort, butykost, és minden egyebet, amit e
kategóriába tartozónak kiáltanak ki. A turista, a kívülálló számára természetesen ezek a
tárgyak nem hordozzák ugyanazt az identitást, mint amit a helybéli városlakók számára
17