A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

Az anyanyelvi bevallások alakulásának ugyancsak lehetnek történelmi hagyományai, és itt ismét
az 1941-es népszámlásra utalnék, amikor először kérdezték meg, ki melyik nyelvet tartja
anyanyelvének. Ekkor 475 491 fő vallotta németnek anyanyelvét és 302 198 fő tartotta csak
magát németnek. 2001-ig töretlenül folytatódott az a tendencia, miszerint mindig többen
tartották magukat német anyanyelvűnek, mint német származásúnak. Ez a jelenség azt
bizonyítja, hogy az anyanyelv és a származás már az 1970-es években elvált egymástól. Az
anyanyelvhez való ragaszkodás magasabb számát azzal magyarázhatjuk, hogy az erőteljes
asszimilációs kényszer, valamint a vegyes házasságok sorozata következtében a származás
egyértelműsége megszűnt, a csoport-hovatartozás kérdésessé vált és egyre többen tartották
magukat inkább magyarnak.
A 2001-es nyelvi fordulat erőteljes nyelvi asszimilációra utal. Oka ennek, hogy egyre inkább
kihalnak azok a generációk, amelyek a német nyelvet odahaza, az elsődleges családi
szocializáció során tanulták meg, s az iskolában is németül tanultak. Gondoljuk meg, 1945
előtt lehetett utoljára az elemi iskolában német anyanyelven tanulni! A második világháborút
követően a német szó a közterekről a családi-rokoni körbe szorult vissza, majd a magyar
nyelvi iskoláztatás hatására egyre inkább innen is kiszorult. 1980 és 1990 között a nyelvi
bevallások növekedése részben magyarázható az oldottabb politikai légkörrel, a német
nemzetiségi kultúra folklorizációjával, a német népdalok színpadra vitelével, a német
nyelvoktatás terjedésével. Ezek a folyamatok azonban még csak nem is lassították a nyelvi
asszimilációt. A 2001-es anyanyelvi bevallások és a nyelvhasználat közti ellentmondás
további magyarázatra szorul, amire az 1980-2001 című fejezetben térünk vissza.
Összefoglalva a kérdést tehát az mondható el, hogy minden megyében nőtt mind a
nemzetiséget, mind az anyanyelvet felvállalók aránya. Jelentős nemzetiségi létszámnövekedés
tapasztalható Baranya, Pest, Tolna, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun
megyében, valamint Budapesten. A hagyományosan nem német lakosú megyékben, az ország
keleti megyéiben a növekedés jóval kisebb mértéket mutat. Kivétel ez alól Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye, ahol 1980-hoz képest megtízszereződött a magát németnek vallók száma. Erre
a jelenségre a Kiemelt települések című fejezetben térünk vissza.
4. Városokba tömörülés, elvándorlás 1980-2001 között
3. táblázat. A német kisebbség településtípusonkénti nemzetiségi eloszlása
Nemzetiség
Városok
Falu Összesen
Budapest Többi város Összesen
1980 1 671 3 500 5 171 6 139 11 310
1990 2 609 8 915 11 524 19 300 30 824
2001 7 042 24 022 31 064 31 169 62 233
Mint az a táblázatból látható, a magyarországi német népesség kicsiny többsége az 1980-as
népszámlálás idején falvakban élt. A városi lakosság Budapesttel együtt csupán 968 fővel maradt
le a vidék mögött. A budapesti németség csupán 385 fővel kevesebb, mint az ország összes
városának német nemzetiségű lakói. A kiegyenlített létszám arra utal, hogy a hagyományosan
falvakban élő és földműveléssel, állattartással foglalkozó németek jelentős hányada még a ’80-as
évek előtt a városba migrált. Mint később látni fogjuk, a kiemelt községek lakosságának
178