A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

egzisztenciavilághoz kötött. Ez a „tudáscsere” a másik értelmének megragadását célozza meg.
Ez az a (képzeletbeli) szituáció, amikor a bennszülött azt mondja az antropológusnak: „taníts
meg arra, hogy hogyan tanítsalak meg az én szemantikai struktúrámra”. Az antropológusnak
tehát képesnek kell lennie más szemével látni, s ehhez be kell lépnie (de semmi esetre sem
szabad elsüllyednie) az aktorok szándék- attitűd-, érték- és egzisztenciavilágába, vagyis
gondolatuniverzumába, hogy az aktor számára jelentéssel bíró valóságot ő is birtokba
vehesse. A belépés egyszerre jelent közelkerülést és távolságtartást. A megfelelő pont
megtalálása nagyon fontos, mert hogy ki hol helyezkedik el a gondolkodás léthezkötött
társadalmi terében, az nem minden pontból látható. Abszolút megközelítés nem létezik. Az
antropológus a terepem két egymástól független, de egymás befolyásoló nézetrendszer – saját
és az aktor nézetrendszere – kereszttüzében áll. A megismerés az antropológus számára akkor
valósul meg, ha az egymásba kapcsolódó gondolkodási struktúrák univerzuma, a szintézis
létrejön. A megismerés azonban még nem jelent megértést. A megértés tehát a kontextuális
tudás a közös egzisztenciatérben együtt élt és együtt megélt életgyakorlat során, illetve e
gyakorlat jelentéseinek az aktorokkal közösen elvégzett értelmezésével és a fogalmak
megalkotásával, az értelem-összefüggések tisztázásával jöhet csak létre. A folyamat
kiteljesedésével a konjunktív megismerés érvényességi tartománya egyre tágul, s az
antropológus számára ezzel párhuzamosan bővül az a tapasztalástér, amit megoszthat az
aktorokkal, tehát a megértés lehetőségei is növekszenek.
Az antropológusnak azonban a tapasztalatközösségben való tájékozódáshoz, a közösség
tagjainak fejében lévő tudás megismeréséhez, és megértéshez, a közös fogalomalkotáshoz
illetve jelentésértelmezéshez befogadottá kell válnia. Ezen kívül nélkülözhetetlen a közösség
nyelvének ismerete, hiszen
Éppen az élőbeszéd csodája, hogy mindig minden szót egyszeri összefüggésbe helyez, s a
mondat sajátos totalitásának, de még inkább a közlést hordozó alaphullámzásnak, a
ritmusnak és az asszociációfolyamnak az alapján képes minden szónak egyéni értelmet
kölcsönözni (1995: 217).
A nyelvhasználat, a fogalomképzés nem csak az adott közösség, de a közösségbe befogadott
antropológus számára is több, mint az egzisztenciális kapcsolatok egyszerű összessége. S ezt
a többletet természetesen nem mennyiségileg, hanem minőségileg kell érteni, ugyanis az
egzisztenciális kapcsolatok e minőségek alapján transzformálódnak közös tapasztalás-univerzummá.
A nyelv és a fogalomalkotás segítségével a terepen jön létre az első interpretáció, jelentésértelmezés.
A terepen konstituálódik, s az aktorok és az antropológusok együttesen vesznek
részt benne. 43 Ezt a megismerést azonban szigorúan meg kell különböztetni az antropológus
terepmunka utáni interpretációs igyekezetétől, a diszjunktív megismerés folyamatától.
A konjunktív tapasztalat és a kultúrák különbözősége
A konjunktív megismerés fogalmai kultúrához kötöttek, s az a tapasztalásközösség, amelyben
létrejönnek, tulajdonképpen a kultúraközösségként is definiálható. Egy adott kultúraközösségbe
a megismerés és megértés szándékával belépő antropológus csak ideiglenesen
tartózkodik ott. Az antropológus egy másik kultúraközösség tagja, amelynek saját konjunktív
43 A közös jelentésértelmezés, a valóság konstruálásának ezt a jelentésértelmező és szimbólumképző
folyamatát, illetve ennek a folyamatnak a mikéntjét helyezi a középpontba az interpretív
antropológia (vö. Geertz. 1994, 2000.)
62