A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

Hahn Jánossal együtt, csupa fiatalból áll, akik mélységesen tisztelik elődeiket. Minden év
nyarán, július vége felé, a fiatalok meghívják és megvendégelik az idős zenészeket. Ezen a
„pincebulin” fiatalok és öregek igazi örömzenét játszanak. Az öregek a zenét még otthon, a
családban tanulták. „De mi legalább pénzt csináltunk belőle! Mi pénzért játszottunk! A
házam, a kocsim a zenélésből jött össze. Mi a bálokra csak zenélni jártunk, nem táncolni. De
még a székelyeknek is húztuk, azok is hívtak. De ezek most ingyen fújnak, de meddig” –
vetette fel egy idős zenész. Kétségtelen, a jelenlegi zenekar kedvtelésből játszik együtt, pénzt
ezért senki sem kap. Mégis együtt vannak, és senki sem mulasztaná el a pénteki próbát.
A véméndi énekkar 1952-ben Adalbert Pillinger vezetésével újjáalakult, majd Mandulás
János és Zimmer József vezette. Az utánpótlás hiánya miatt a kórus a nyolcvanas években
hanyatlásnak indult, amikor 1985-ben a Falk házaspárnak köszönhetően Zimmer József
vezetésével újjászerveződött. Zimmer karnagy halála után a kórus vezetését Emmert József
vette át. A kórus tagjai a település elitjéhez tartoznak és szoros baráti kört alkotnak.
Többségében a második generációhoz tartoznak. Népdalok mellett több szólamban komoly
kórusműveket is énekelnek és komoly művészi eredményeket értek el német nyelvű
többszólamú dalaikkal. A próbák szünetében azonban magyarul folyik a szó, bár kétségtelen,
hogy egy-egy sváb mondat is becsúszik. A kórusban házastársként székelyek is énekelnek,
őket teljes mértékben befogadták. Ezen kívül meg kell még említeni az 1989-ben alakult és
nagyon népszerű Véméndi Quertett-et és a Nyugdíjas kórust is.
A szokások jelentős része azonban menthetetlenül kiveszett. Amikor rákérdezek, hogy mikor
volt az igazi utolsó sváb lagzi a faluban, mindenki a színpadra állított és díjat nyert előadást
említi meg. A szokások őrzésének egyik másik mozgatója mindenképpen a minősítések
megszerzése, díjak elnyerése. „Versenyfolklór” – ahogy egyik beszélgetőpartnerem
megjegyezte. Kétségtelen, hogy a hagyományok felvonultak a színpadra, és szabadidős
tevékenységgé váltak. Mindazonáltal funkciójuk van. Ez az utolsó szalmaszál, amibe még
kapaszkodni lehet, ami összeköt a már nagyon is távolivá vált múlttal. Bál már nincs, mert az
öregek nem mennének el: „mi már nem vagyunk odavalók, fáradtak vagyunk”, halottam
többektől, fiatalok pedig alig vannak. „Svábbált pedig nem is lehetne tartani, mert a
soknemzetiségű falu nem sváb lakói állítólag nem vennék jó néven.”
A hagyományőrzés és az összefogás szép példája, hogy a Német Kisebbségi Önkormányzat
megvette a falu legszebb, ám igen romos állapotban lévő házát és saját erőből nekilátott
felújításának egy Nemzetiségi Múzeum számára. A svábok felajánlottak egy-egy szobát a
helybéli székelyeknek és felvidékieknek is, akik szintén beszálltak a munkálatokba.
6.2.3. Testvérvárosi kapcsolatok német településekkel
A németországi partnerkapcsolatok ugyancsak fontos identitáserősítő tényezők. Az
identitásnevelés fontos eleme a nyelvoktatás és a kultúrcsoportokban való részvétel mellett a
testvérvárosok meglátogatása, amely talán a leginkább megerősítő tényező. A
partnerkapcsolatok azonban a gyerekek mellett a felnőttek számára is fontos azonosulási
lehetőséget jelentenek. Mind a két faluban rendszeresek a találkozók, vendégjárások,
Véménden a Treffen-ek, amikor a kitelepítettek találkoznak egymással
6.2.3.1. Csolnok
Az első partnerkapcsolati szerződését Csolnok 1992-ben kötötte a bajorországi Jettingen-
Scheppach településsel. A kapcsolat gyökerei még a rendszerváltozás előtti időkre nyúlnak
vissza.
A jettingeni zenekar egyik lelkes tagja, Michael Vogel és a csolnoki zenekar vezetője, Fódi
János barátsága révén a csolnoki Bányász Fúvószenekart 1986-ban meghívták
400