A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

különbsége (az e vizsgálódás során alapul vett jelentésben) tehát nem pusztán nézőpontok
differenciációja, hanem ugyanazon szellemi tartalmakkal szemben megnyilatkozó, alapjukban
véve azonban különböző vizsgálati módok vagy beállítódások eredménye. Ha egy elméleti
kijelentést például egyszerű eszmeként, azaz belülről fogok fel, akkor ugyanazt teszem, mint
amit a benne rejlő tételezések előírnak. Ha azonban ideológiának tartom, azaz kívülről
vizsgálom, úgy mindenekelőtt felfüggesztem az egész tételezést, és valami mást teszek, mint
ami előzőleg elő lett írva benne”. 38
Az antropológia nyelvére lefordítva Mannheim sorait úgy lehet értelmezni, hogy ugyanazon
szellemi tartalmak vizsgálata történhet émikusan (belülről), amikor az antropológus a
megismerés érdekében a terep szabta feltételekhez igazodik (ha nem tenné, maga a
megismerés válna lehetetlenné), vagy étikusan (kívülről), azaz otthon, az íróasztalánál,
amikor tulajdonképpen zárójelbe teszi közvetlen tereptapasztalatait, és az interpretálás, ill.
fordítás során átértelmezi azokat.
Feltétlenül említésre méltó, hogy Mannheim ebben az írásában már felveti azt a kérdést is,
hogy a külső vizsgálat számára szükséges egy vonatkozási szint is. Marxot idézve Mannheim
a polgári társadalmat nevezi meg. Az antropológiai gondolkodással ez úgy állítható
párhuzamba, hogy az étikus megismerést végző kutató, mivel (már) nem a terepen dolgozik,
attól teljesen elszakadva saját kultúrája hatása alatt, óhatatlanul ahhoz viszonyítva konstruálja
meg a valóságot. 39
A megismerés folyamatának résztvevői
A megismerés antropológiai viszonyában a megfigyelni, ill. megismerni, megérteni kívánt
objektumot szubjektumok alkotják. Velük szemben ugyancsak egy szubjektum, az
antropológus áll. Mindketten kultúrájuktól függő saját speciális tudással rendelkeznek. Az
antropológus feladata a megfigyelési egység (személy, csoport, stb.) megismerése, megértése,
tehát egyfajta tudás felhalmozása, majd a megszerzett ismeretek interpretálása. Amikor
Mannheim A kultúra és a kultúra megismerhetőségének szociológiai elmélete (Konjunktív és
diszjunktív gondolkodás) c. művének A megismerés és a kultúra szociológiai elméletének
kísérlete címet viselő második részében azt írja, hogy
minden megismerési aktus csak önállótlan része egy szubjektum és egy objektum közötti
egzisztenciális viszonynak, egy olyan egzisztenciális viszonynak, amely esetről esetre
másmilyen közösséget és mindenkor specifikus egységet teremt e kettő között (1995:
203. o., kiemelés az eredetiben),
gyakorlatilag a bennszülött 40 és a kutató alapviszonyát írja le a terepen. Mert miről is van
tulajdonképpen szó az antropológiai terepmunkában, amelynek véleményem szerint ma is
38 Kisbali László fordítása.
39 Az antropológus a terepen sem szabadulhat meg saját enkulturációja teljes tudáskészletétől, de
igyekezete, hogy magát saját kulturális viszonyaiból kiszakítsa, a terep kölcsönös egzisztenciális
viszonyainak meghatározó karakteréből következően könnyebben megvalósítható.
40 Bennszülött alatt a természeti népek „megfigyelési egységét” szokás érteni. Dolgozatomban nem
korlátozom Mannheim megfigyeléseinek alkalmazhatóságát a klasszikus antropológia
bennszülöttjeire, ugyanis véleményem szerint Mannheim gondolatai a jelenkori kultúrakutatás
antropológiai megközelítésére ugyanúgy vonatkoztathatóak. Bennszülött helyett ezért a
továbbiakban inkább az aktor kifejezést használom.
60