A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

sági” formális dimenziója a cél-eszköz viszony logikai jellegéből származik. Ebben a
viszonyban már benne rejlik az eszközök felhasználási módjai közötti választás. Az eszközök
felhasználási módjai közötti helyes választás azonban már a racionalitás irányában mutat.
A gazdaságban alkalmazott racionalitás alanyai a racionálisan cselekvő aktorok, akik a
cselekvéstípusok közül azt fogják választani, amellyel a legnagyobb hasznot tudják elérni
(Coleman, 1990: 14). A tradicionális közösségekre nézve is igazak Coleman megállapításai,
amikor úgy fogalmaz, hogy az aktorok kétféle módon kötődnek a forrásokhoz (amely esetünkben
a föld) és közvetetten egymáshoz: a források feletti ellenőrzés útján és a forrásokban
való érdekeltségük révén. Cselekedeteik alapelve érdekeik realizálásának maximuma. A
fogyasztási javak megtermelésén túl az érdekmaximalizálás kiterjed a források (föld) és
események (adóbehajtás) feletti ellenőrzésre is (1990: 37).
A cselekvési célok weberi kategorizációja szerint megkülönböztethetők célracionális, értékracionális,
affektív és tradicionális cselekvések. A célracionális cselekvésen Weber azt érti,
hogy a szubjektum a világosan definiált horizontból célokat választ és alternatív következmények
figyelemben vételével megfelelő eszközöket mozgósít. Polányi (1976: 232) szerint a
racionális cselekvést a tradicionális társadalmakban úgy lehet definiálni (formális szinten),
hogy a racionalitás nem a célokra vagy az eszközökre vonatkozik, hanem az eszközöknek a
célokkal való egyeztetésére. Úgy gondolom, hogy zsákmányoló vadász racionálisan ugyanakkor
célracionálisan is cselekszik, amikor világosan meghatározza a célt: hús kell szerezni, s
az elejteni szándékozott állat elfogásának különböző lehetséges módozatait figyelembe véve
dönt arról, hogy csapdát állítson-e vagy üldözőbe vegye miközben egyezteti céljait az
rendelkezésére álló eszközökkel, lehetőségekkel (pl. van-e csapdája). Úgy gondolom, hogy a
„szubsztantív” és „formális” megkülönböztetése a tradicionális kultúrákban csak mesterséges
lehet, mert az ember és környezete közötti kölcsönhatás szükséglet-kielégítésre orientált
„intézményesített” folyamata éppen intézményesítettségéből következően nem nélkülözi a
szükséglet-kielégítési célok eléréshez szükséges eszközök felhasználása feletti döntést és a
döntésre hivatott valamilyen szervezettségű döntéshozó testületet sem (vö. Sahlins, 1972:
XIII).
Godelier (1981: 22) az alábbi idézetben gyakorlatilag összekapcsolja a különböző közelítéseket.
Azt íjra: „Ha az, amit az ember termel, eloszt és fogyaszt, a természettől és a társadalmon
belüli szükségletek hierarchiájától függ, akkor a gazdasági tevékenység szervesen
kapcsolódik egyéb, a politikai, vallási, kulturális, családi tevékenységekhez, amelyek vele
együtt a társadalom életének tartalmát alkotják, és amelyek megvalósításának anyagi munkaeszközeit
biztosítja”.
Végezetül röviden összefoglaljuk a közösségi földtulajdonról elmondottakat.
A törzsi társadalmakban a közösségi tulajdon tiszta formájával találkozhatunk az egyén érdekeinek
teljes háttérbe szorításával. Ezt a fajta szoros összezártságot az adott kultúra technikai
fejlettségével, a csak közösen megoldható problémákkal is magyarázhatjuk. Az esetleges
többlettermék presztízscélokat szolgál.
Az állami keretek között a föld mint közösségi tulajdon a földről való rendelkezés jogában és
„jogi aktusában” nyilvánul meg, de elválik a termelés folyamatától, ami a magángazdálkodás
csíraszerű jelenségeit mutatja. A többlettermék piacra kerül, vagy adó formájában elvonják. A
faluközösségek földtulajdonlása a területi alapon szerveződő egységek koherenciájának
fennmaradásához járul hozzá, és ezzel a társadalom egységesülése felé vezet, amelyben már
nincs szükség a rokonsági csoportok hálójára.
(1995)
33