A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

ahol a fiatal házaspár mindig elől, a szüleik pedig a hosszú ház hátsó felében él. Fennmaradt a
kékfestés mint hagyományos kézműipar. Megtartották a hosszú házakat, a falukép ugyancsak
tradicionális. Nincs helytörténeti múzeum, a népviseletet 60 éves kor felett még sokan
hordják, és nem kiállítják. Ruházatukat az idős asszonyok maguk készítik el, kötik és hordják
a pacskert 79 rojtozzák a vállkendőt. Sok a német nyelvű falvédő, a hagyományos használati
tárgy. Az ünnepi szokásokkal szemben a svábság hétköznapjai még szervesen illeszkednek a
mindennapi élet rendjébe. Ezzel szemben Dunabogdányban már a háború után átöltöztek az
asszonyok, a népviseleti ruhák, az eszközök, használati tárgyak pedig bevonultak a
helytörténeti múzeumba. A házakat többnyire lebontották, vagy átépítették. Népviseletet
ünnepi alkalmakkor sem öltenek.
A közös származási hely („Mindannyian Németországból jöttünk”), a pozitív
autosztereotípiákon nyugvó önértékelés, a többségi magyaroktól való különbözőség tudata
(„Mi szorgalmasak, törekvők, spórolósak vagyunk”, „Nálunk a munka a legfontosabb”, stb.)
ugyancsak közös etnikai karaktert rajzolnak elénk. Normatív viselkedésmintáik, a német
kisebbségi önkormányzatok hálózata ugyancsak az egységet hangsúlyozzák. Itt hozzá kell
tennünk, hogy sok hasonlóság, a német nyelv iskolai tanulása, öltözködési, építési, vagy
lakáskultúra, már asszimilációs termék. Érdekes jelenség a fekete menyasszonyi ruha
elterjedtsége. Olyan távoli két faluban is fellelhető volt, mint a tanulmányban elemzett két
település. Igaz, Dunabogdányban polgáriasultabb formáját tapasztalhatjuk, a szoknyák nem
voltak olyan bővek, mint Nagynyárádon, ott viszont fehér kötény kötöttek a fekete szoknya
elé. Mindez a múlté. Dunabogdányban már a háború után levetették a népviseletet, de
Nagynyárádon is a ma élő, még mindig népviseletbe járó idős, 70-80 éves asszonyok voltak
az utolsók, akik népviseletben kötöttek házasságot. Tárgyi világát tekintve azonban mind a
két falu asszimiláltnak mondható.
Mint az fentebb említettük, a két faluban tapasztalt különbségek, akár az asszimiláció, akár a
tradícióőrzés terén az eltérő földrajzi és ennek következtében az eltérő gazdasági és
társadalmi környezettel magyarázható. Tény, hogy Budapest közelségének, a környező
magyar települések és a kielégítő közlekedési viszonyok hatására Dunabogdányban korábban
és gyorsabban indult be az asszimiláció folyamata. Nagynyárád elzártan, nagyvárosoktól
viszonylag távol, sváb falvak szomszédságában fekszik. A közlekedés a mai napig nem
megoldott sem Pécsre, sem Mohácsra.
Párválasztás, maritális asszimiláció, lakodalom
Érdekes különbségeket lehet tapasztalni az összeházasodás és a lakodalmas szokások terén is.
Míg korábban mind a két faluban szokás, sőt szigorú előírás volt, hogy a faluból
házasodjanak, és a vagyon a vagyonhoz házasodott. Ez a házasodási minta zárt
faluközösséget, biológiai folytonosságot, természetes túlélési stratégiát jelentett. Az első
generációban a megkérdezettek házaspárok tagjai 1-2 kivételtől eltekintve svábok. A maritális
asszimiláció a II. világháború után vette kezdetét. Dunabogdányban már 1949-ben létrejött az
első sváb-felvidéki esküvő, addig Nyárádon az 1970-es évekig nem volt vegyes házasság. A
második generációban az összes megkérdezettet tekintve 26 % volt az vegyes házasság
aránya, a harmadik generációban ez az arány már 50 % felé emelkedett. Ma a sváb csak
svábbal házasodhat értékelv nem valósul meg. A párválasztási szokások csak a harmadik
generációban mutattak eltérést a két falu között. Dunabogdányban a vegyes házasság
gyakoribb, a vagyon a vagyonhoz házasodik helyett most diploma a diplomához házasodik.
79 A pacsker kötött papucs, amit megtalpaltatnak. Van ünnepi és hétköznapi formája.
162