A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

egyéni migráció számtalan formája előfordult. A migrálás oka egyértelműen a magyarországi
munkanélküliség, a jobb kereset lehetősége. Fiatal férfiak és nők, nyugdíjas asszonyok,
családosok és egyedülállók, diplomások és diploma nélküliek vándorolnak Németországba. Van,
aki végleg kinn akar letelepedni, van, aki három hónapos turnusokban jár ki beteget ápolni,
„spárgázni”, felszolgálni. Az informális kapcsolatháló ezekben a migrálásokban is jelentős
szerepet játszik.
Sombereken, Véménden, Csolnokon a munkalehetőségek hiányában nagy a diplomás fiatalok
végleges elvándorlása. A közeli városok mellett számos távolabbi településre is elköltöznek,
„mennek a munka után.” „Kevés értelmiségit bír el a falu, a mi gyerekeink pedig egyre többen
szereznek diplomát” – mondta Csolnok polgármestere.
A helyi földrajzi adottságokból következően Dunabogdányból kisebb mértékben költöznek el
véglegesen. A lakosság, elsősorban a fiatalok megtartására a települések különbözőmódszerekkel
próbálkoznak. Csolnok olcsóbban ad telket a helybéli fiataloknak, Somberek kistérségi központ
fejlesztése irányában tesz lépéseket, Dunabogdány is igyekszik kényelmesebbé és lakhatóbbá
tenni a falut. Véménden a GJU, a magyarországi német fiatalok szövetségének helyi szervezete
próbálkozik, egyelőre kevés sikerrel, a fiatalok otthon tartásával. Míg Csolnok és Dunabogdány
felé van egyfajta beköltözéses migráció, Somberek és Véménd esetében gyakorlatilag csak
elköltözésről számolhatunk be.
Ami az identitás struktúráját illeti, a rendszerváltás után ismét a megnövekedett nemzetiségi
öntudat, az ismét felfedezett, megtalált és átélt kisebbségi identitás, valamint a csoporthovatartozás
felvállalásának jelenségével állunk szemben. A fiatalabb korosztályok számára a nyelvi
asszimiláció miatt már csak a származás és a kultúra ápolása jelent identitásbázist. Az etnikai
identitás szocializációjának terepe azonban az iskola, ahol a német irodalmi nyelv tanítása mellett
népismeretet, helytörténetet is tanulnak. A sváb mint a származás megjelölésére használt jelző
egyre inkább kimegy a divatból, a fiatalok németnek vallják magukat. Ez azonban nem jelenti a
német nemzeti identitás jelenlétét, identitáskonstrukciójukban a magyar nemzeti identitásnak
meghatározó szerepe van.
Összegzés
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a magyarországi németek mindig is erős lokális
identitással rendelkező, szülőfalujukhoz ragaszkodó, hazájukat szerető állampolgárai voltak az
országnak. Az 1948 és 1990. közötti időszakot leszámítva bármikor szabadon távozhattak volna
az országból, repatriálhattak volna Németországba. Tömegesen erre soha nem került sor. Ebben a
kötődésben mindenképpen szerepet játszottak azok a momentumok, amelyek hozzájárultak a
kettős identitás kialakulásához. A svábok a kitelepítés idejétől eltekintve soha nem érezték
idegennek, kitaszítottnak magukat. Ahhoz természetesen, hogy egy polgár jól érezze magát egy
adott országban, létbiztonságban is kell éreznie magát. A magyarországi svábok esetében ez
megvalósult. A történelem folyamán mindig alkalmazkodónak bizonyultak, érdekeiket alkalmanként
akkor sem érvényesítették, ha ez etnikai identitásuk rovására ment. Hozzá kell itt tennünk,
hogy a kettős identitás kialakulásában az asszimilálódás és az asszimilálás is közrejátszott. A
magyar értékek vonzása, versus az erőszakos asszimiláció kényszerítő hatása mind nyomot
hagyott ebben az identitáskonstrukcióban.
A 19. századi kialakulás után a 20. század erőszakos asszimilációs törekvései mellett a svábok
etnikai identitása nem halt el. A két világháború közti időszakban ez a magyarországi sváb etnikai
identitás nem azonosítható a németek nemzeti identitásával még azokban az esetekben sem, ahol a
Volksbund tagjai voltak. A kitelepítésként aposztrofált tömeges kényszermigráció a kitelepítettek
magyar identitását erősítette. Itt a szülőföldtől való elszakadásnak legalább olyan szerepe volt,
210