A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

Összefoglalás
Az elemzett táblákból egyértelműen az derül ki, hogy a vizsgált falvak német lakossága
erőteljesen asszimilálódott. Az asszimiláció természetesen generációnként eltérő képet mutat,
a homogén házasságok a második generációban válnak gyakorivá, a sváb anyanyelvi
nyelvhasználat a fiatalabb generációk felé csökkenő tendenciát mutat. Már a középgenerációk
többsége is a magyart vallja anyanyelvének azon az alapon, hogy ha nem is elsőnek a magyart
tanulta meg, de jobban, tökéletesebben beszélni, mert sokkal többet használja. A családon
belüli intenzívebb magyar nyelvhasználatot éppen a magyar anyanyelvi szocializációs
folyamat generálja. A családon belül csak kevés helyen beszélnek az unokákkal svábul, és ha
svábul is beszélnek, ez a generáció már nem hajlandó svábul válaszolni. Bár nagy súlyt
helyeznek az irodalmi német iskolai tanítására, a „a Hochdeutsch”-ot sem a nagyszülők, sem a
szülők, sem az unokák nem beszélik az anyanyelv szintjén. Az idősebbek beszélő
közösségében készségszinten a sváb jelenik meg. A német nyelv tökéletes, készségszintű
tömeges elsajátítását a 2. világháború utáni represszió időszakának nemzetiségpolitikája
akadályozta meg. Amikor a mai nyugdíjasok általános iskolába jártak, akkor „svábul még
lélegzeni sem volt szabad”. Amikor a német nyelv tanulása az ötvenes évek közepén
lehetségessé vált, sokan azért nem íratták be gyermekeiket, mert nem akarták, hogy nyelvük
miatt szüleikhez hasonlóan ők is szenvedjenek.
Aktív korúak 215
93%
Tanulók 94
99%
43. tábla Német nyelvtanulás
Dunabogdány Bánd Csolnok Nagynyárád
112
73%
61
88%
431
84%
137
89%
187
96%
52
85%
A mai aktív korúak sváb nyelvhasználatából arra lehet azonban következtetni, hogy szüleikkel
felfelé még használják a „Mundart”-ot, alkalmanként a horizontális nyelvhasználat is
előfordul, de gyermekeikkel, lefelé, már egyértelművé válik a magyar annak ellenére, hogy a
43. tanúsága szerint nagyon magas arányban tanulták, ill. tanulják a német irodalmi nyelvet
(vö. Manherz 1989). A vegyes nyelvhasználat csökkenő tendenciája egyértelműen az eredeti
anyanyelv elvesztése irányába mutat. Az is látható, hogy a magyar nyelv használatának
gyakorisága függ a települések földrajzi elhelyezkedésétől. A két nagyváros, Veszprém és
Budapest, vagyis a centrumhoz való közelség Bándon, ill. Dunabogdányban történetileg
meghatározta és meghatározza a nyelvi asszimilációt, amit a kitelepítés is felerősített. Ha a
nyelvi asszimilációt nézzük, a centrumhoz közel fekvő Csolnok esetében azonban megdőlni
látszik az az elmélet, hogy a centrumban, vagy ahhoz közel gyorsabb és nagyobb mértékű az
asszimiláció, mint a periférián. Csolnok esetében az az elmélet is megdőlni látszik, hogy a
tradicionálisan mezőgazdasággal foglalkozó településeken a falvak zártságának következtében
lassabban megy végbe a nyelvi asszimiláció, mint az ipari, vagy ipari jellegű településeken.
Csolnok valamikori bányászai között a mai napi élénk a sváb nyelvhasználat.
A sváb kisebbség csoportszinten törekszik nemzetisége megóvására, identitásának megőrzésére.
A nyelvi asszimiláció hatásainak ellensúlyozására, identitását a kultúra területén éli
meg. A kutatások azt bizonyítják, hogy a fiatalabb korosztályokat a kultúra területén lehet
leginkább a svábsághoz kötni és felismerve ezt a tényt, a kulturális csoportok igen komoly
erőfeszítéseket tesznek az utánpótlás nevelésére eltekintve attól, hogy a gyerekek csak sváb
felmenőkkel rendelkeznek, vagy vegyes családokból származnak. Ez azt jelenti, hogy a
285