A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

Közrejátszottak a svábok betelepedési körülményei, a transzmigrációs folyamatok és a nyelvi
kiegyenlítődés megszakadt folyamata.
Dunabogdányban svábok anyanyelvének szerepét egy, a modern német nyelv kialakulását
megelőző időszakból származó, végső formáját Magyarországon elnyerő, ám regionális kiegyenítődési-egységesülési
folyamatában megrekedt két különböző dialektus keveréke, ún.
településdialektus tölti be. A társadalmi-kulturális fejlődés során az adott dialektusnak, ha
anyanyelvi funkcióit be kívánja tölteni, támaszkodnia kell az irodalmi nyelvre. Dunabogdányban
azonban a „svábolás” és a német nyelv használata között nem volt átjárás. Az itt beszélt dialektus
nem került szerves kapcsolatba a német irodalmi nyelvvel, ebből következően nem is volt képes e
forrásból megújulni. A német nyelv és az anyanyelvként használt dialektus párhuzamos
egyidejűségben éltek egymás mellett, de nem hatottak egymásra. A városi német polgárság és
iparos réteg polgárosodása és asszimilációja miatt a német földről érkezett különböző társadalmi
státusú csoportok között nem voltak sem érintkezési, sem kapcsolódási pontok. Eduard Glatz már
1844-ben megállapította Németországból betelepedett kortársairól, hogy
kisebb-nagyobb mértékben elsajátították a magyar nyelvet, magyarnak érzik magukat, s nem
csak állampolgári mivoltukban magyarok, hanem szokásaikban is azzá váltak; anyaországuk
pedig már régen idegen és külföldnek számít (idézi Seewann 1992: 294).
Ennek ellenére a német polgársággal együtt álltak a magyar forradalom és szabadságharc oldalára
1848-ban. Dunabogdány 200 nemzetőrt állított ki. „A magyar hazafiság érzése ekkor lépi át a
városi kereteket, és terjed ki a vidék, így a 18. században betelepült délvidéki németség, a svábság
falusi földművelő és iparos tömegeire is” (Bellér 1981: 95).
A svábok magyarországi megtelepedését segítette az is, hogy Németországot is inkább a keleteurópai
fejlődési minták, a magyaréhoz közel azonos típusú történelmi fejlődés jellemezték
(Szűcs 1983). Ebből következtek a kapcsolattartási formák, metódusok közel azonos mintái.
„Még ha két szomszédos falu lakossága egy helyről érkezett is, nyelvük, beszélt dialektusvariánsuk
vagy szokásaik általában akkor is eltértek egymástól” (Seewann uo.). A más nyelvjárást
beszélő svábok csoportjai között a magyar lett a közvetítő nyelv. A svábok ebből következően
etnikailag nem alkottak homogén egységet (uo.), nem alakult ki kollektív etnikai öntudatuk. „Mi
sokkal inkább kötődtünk a magyarokhoz, mint más svábokhoz”– állította egy sváb férfi.
Meg kell még említeni továbbá azt a tényt is, hogy a magyar többség nemzeti kategóriájával
szemben a sváb kisebbségnek nem voltak saját, a többségétől eltérő, más nemzeti kategóriái,
amivel azonosulhatott volna, ezért a köztük lévő konfliktusok „nem eredményeztek kölcsönösen
hamis perspektívát” (Csepeli 1992: 75). A német polgárok és a sváb parasztok ezért az államiság
hiányát nem saját nemzeti törekvésekkel, hanem a magyar államiság elfogadásában vélték
megvalósíthatónak. 60 Míg a disszimiláció irányába elinduló magyarországi kisebbségek
identitásában egyre kevésbé volt helye a magyar államiságnak, addig a németek egyre nagyobb
mértékben elfogadták azt ellenére, hogy rájuk nézve is helytálló az a gondolat, mely szerint
A kelet-közép-európai térségben létrejövő nemzeti államok által fölkínált állampolgári státus
a kisebbségbe szorult százezres, milliós tömegek esetében nem esett (s nem esik) egybe a
származási, anyanyelvi, kulturális és perceptuális jegyek által meghatározott nemzeti
identitással, mely etnikai, nemzetiségi, kisebbségi identitásként kénytelen megjelenni (Csepeli
1992: 36).
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a svábok nem alkottak homogén nyelvikulturális
egységet. Ennek következtében az etnikailag meghatározható összetartozás-tudat a
szülőfalu határában a legtöbb esetben véget is ért. A szülőfalu határán „túlmutató kötődések és
60 A svábok nemzeti törekvésekkel és egységes etnikai csoportként a történelem során csak az első
világháború után léptek fel.
140