A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

jelző pedig egyértelmű a szóval”. 113 A német polgárság a haza jogán tartotta
magát „nacionalizált” magyarnak, s nevezte magát „Nationalunger”-nek. 114
Míg a német polgárságnak megvoltak a kapcsolatai Ausztria és Németország felé, a svábok
parasztoknak a betelepedés után megszakadtak kapcsolataik szülőföldjükkel. A kapcsolattartást
a közös határ hiánya is akadályozta. Nyelvi-kulturális magára hagyatottsága, a német
nemzeti fejlődésből való kimaradása miatt, és ebből eredeztethető „hiányai” pótlására az új
hazában szükségszerűen a sváb parasztságnak, bár nem követte a német polgárság
asszimilációs mintáit), nem volt más választása, mint igénybe venni a magyarországi
államiság születő intézményeit, majd szimbólumrendszerét. 115
Tilkovszky szerint a „magyarországi németek kulturális élete és öntudata meglehetősen
gyenge és színtelen volt”, ugyanakkor „nyitottabb volt a magyar kultúrértékek befogadására”.
116 Ehhez kapcsolódott a városi német polgárság egyre erősödő Hungarus tudata,
amelyet átszínezett az érdekközösség. 117
Müller-Guttenbrunn azt írja, hogy a Németországot elhagyó parasztok nem rendelkeztek
semmiféle nemzeti büszkeséggel és összetartozástudattal. 118 A kibocsátó kisebb-nagyobb
német államok nem jelentettek közös anyaországot, a kollektív emlékezet a migráció
történetét sem örökítette meg. A svábok számára a történelem a betelepedéssel kezdődik, és a
nemzetté válás időszakában már Magyarországon éltek. Így sem a német kultúra, sem a német
anyanyelv nem válthatott „nemzeti” identitásuk elemévé; az anyanemzet képzete elvált a
német anyanyelv és a német nemzeti kultúra tartalmaitól és a haza helyének ideológiai
kijelölésétől. A magyar nemzeti identitás elemeinek elsajátítására, amelyek a svábok
113 Pukánszky, 1940/2000: 18.
114 Pukánszky, 2000: 23-24. A Hungarus-tudat kialakulásáról lásd bővebben Seewann, 2000.
115 A német földről érkezett különböző csoportok közötti érintkezési és kapcsolódási pontok hiánya
miatt a városi németek asszimilációja nem volt hatással a sváb parasztokra. Míg a magyarosodás a
német polgárság esetében vonzó perspektívaként jelent meg, a mezőgazdasággal foglalkozó és az
eredeti faluközösségekben élő sváb parasztok asszimilációja a zártság miatt és a gazdasági érdek
híján csak a 20. században kezdődött el és a 2. világháborúig lassan felfutó folyamat volt. A sváb
parasztok faluközösségei túlélést biztosító hagyományos életvitelüknek, értékrendszerüknek, saját
kulturális szokásaiknak, endogám házasodási módjuknak köszönhetően, ám a mobilitási
lehetőségek hiánya miatt is 1945-ig megőrizték etnikai jellegüket és etnikai identitásukat.
A magyar államiság elfogadása a polgársággal ellentétben a parasztoknál önmagában még nem
jelentett asszimilációs szándékot, mivel számukra kétségtelenül „az antidemokratikus politikai
berendezkedés folytán az állampolgári státus asszimilációs kényszerként jelenik meg. A mobilitási
lehetőségek hiánya miatt ugyanakkor az asszimiláció [értsd a parasztok számára] pszichológiailag
nem vonzó, mivel az odahagyandó kulturális meghatározott identitáshoz képest nem ígér
számottevő társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális előnyöket” (Csepeli 1992: 75). A
asszimiláció az etnikai és a nemzeti identitás viszonyáról lásd bővebben Bindorffer 2001. 9.9.
fejezet.
116 Tilkovszky, 1989: 18.
117 „A pest-budai, soproni, pozsonyi, szepessségi német városi polgárság ... végtére lényegében
megegyezőnek találta saját érdekeit a magyar polgárosodás érdekeivel. ... Részesei voltak az 1831
után kibontakozó reformmozgalom hazafias lelkesedéssel létrehozott különböző gazdasági, ipari,
kereskedelmi vállalkozásainak” (Tilkovszky, 1989: 18).
118 Müller-Guttenbrunn, 1904.
203