A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

kezik a másik befolyásolására, beolvasztására, elűzésére vagy éppen megsemmisítésére szolgáló
hatékonyabb módszerekkel, fegyverekkel és egyéb eszközökkel; a kultúrára ható külső
erők nagysága, intenzitása és iránya befolyásolja a túlélés lehetőségeit. A kultúra fennmaradása
tehát csak részben belső viszonyainak függvénye.
Minden kultúrának az a célja, hogy a kultúrák találkozásának negatív hatásait kivédje,
ellenálljon a beolvasztásának, a megsemmisítésére törekvő érdekeknek, ne pusztuljon el,
hanem fennmaradjon. Alapjában véve minden kultúra tudatosan vagy ösztönösen törekszik
arra, hogy a kultúrát hordozó társadalmi lények egymást követő generációinak láncolatán
keresztül fenntartsa és átörökítse önmagát. A kultúrák azonban rövidebb-hosszabb idő alatt
akkor is ki vannak téve a változásoknak, ha nincs feltétlenül jelen az erőszak. Ha egy kultúra
belülről, belső szükségszerűségből és nem külső kényszer hatására vesz át más kulturális
elemeket vagy alakul át valamilyen mértékben, akkor az alkalmazkodás, az új elemek
beépítése identitásrombolás nélkül mehet végbe. Az adaptációra és a változásra való képesség
a kultúra fontos és szerves minőségi jegye, és az, hogy a változások milyen mély nyomokat
hagynak, mennyire formálják át, változtatják meg, az az adaptív mechanizmusok hatékonyságától
függ. A túlélés, a kényszereknek való ellenállás nem minden kultúrának sikerül. A
siker szükséges (bár nem elégséges) és nélkülözhetetlen feltétele az adaptáció, a kultúra
adaptív ereje, a változásokhoz való alkalmazkodás képessége.
A kultúrák találkozásáról, a másság megítéléséről már Hérodotosznál is olvashatunk. A törzsi
társadalmak etnocentrizmusáról, egymás közti háborúskodásairól is számtalan feljegyzés
született. A „tőlünk különbözés” mértéke azonban Amerika felfedezése után olyan világméretű
problémaheggyé duzzadt, amellyel gyakorlatilag a harmadik évezred küszöbén sem
tud az emberiség megbirkózni. Vagy talán csak nem akar
2. A világok találkozása
Ma a faluvá zsugorodott földgolyón sehol sem maradt felfedezetlen, ismeretlen fehér volt. De
talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy nem maradt egyetlen fekete, sárga vagy rézbőrű
folt, mert a fehér ember mindenütt megjelent, mindenhova behatolt. Felfedezte és gyarmatosította
magának a világot, hogy minden zegét-zugát saját érdekeiért átformálja, kihasználja,
uralma alá hajtsa. Szándékai megvalósítására és céljai elérésére a „vadakkal” szemben a
magát a civilizáció csúcsán elképzelő fehér ember minden lehetséges eszközt igénybe vett,
gazdasági és katonai kényszert, egyházat, vallást és missziót, környezetrombolást, erdőirtást,
népek és kultúrák gátlástalan megsemmisítését. Az emberiség egyik legnagyobb népirtását
Észak és Dél-Amerikában követték el a civilizált európaiak, de hol találni ma már ausztráliai
bennszülöttet, és hova lettek a maorik
A fehér ember megjelenésével a túlélés a bennszülöttek számára már nem csupán alapvető,
származékos és integratív szükségleteik kielégítésének problémáját jelentette, hanem
szembesülést, – ha nem is mindig és feltétlenül fizikai értelemben – a megsemmisüléssel. A
kihívás azonban mindenképpen a kultúra megmaradásáról vagy elpusztulásáról szólt. A
kultúrát ért különböző erősségű és minőségű stimulusokra adott válaszok jelentik azokat a
kulcsfontosságú mozzanatokat, amelyek hatására eldől, hogy a kultúra, – ha nem is őseredeti
állapotában, de – továbbél, fennmarad, vagy pusztulásnak van kitéve. A válaszvariációk igen
szűkösek voltak. Lehetett a kihívást elfogadni, alkalmazkodni, veszteségekkel, de túlélni,
lehetett megtörni, feladni és eltűnni. Hogy a lehetséges reakciók közül melyikre és milyen
mértékben került sor, azt a térhez és időhöz kötött, természeti, társadalmi, gazdasági és
politikai viszonyoktól függő, érdekektől meghatározott, illetve ezek által meghatározott
tényezők egész sorának pillanatnyi kombinációja határozta meg. A tényezők sorából
50